Új szellem-kezdet

A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

De facto....

 

Hiába már a szándék a bizalomra...

Messzi hite, nem állok a sorba érte-

Rám horgadt jelene, a pillanat horgadja

Vágyaiból múltját porba- (Szőke E.)

 

 

 A “hivatalnokdzsungel” fullasztó légkörétől távoltarthatom e magamat (?) – félő, mindenért sort állhatok majd, persze mielött igazolom, hogy elolvastam a “nemzeti együttműködés nyilatkozatát” még a beléptetés elött. Nem akarják e (ex offició) kötelezővé tenni a vasárnapi (egyébként- ami pogányörökség) – templomba járást? Kívülről fújni a “miatyánkot”- az “üdvözlégymáriát” és a “hiszekegyet” kötelezően? Munkahelyi felvételnél a tízparancsolat eskü melletti elfogadását? Mert már talán ez következik...

Esetleg társadalmi szerződést elfogadtatni az ateisták ellen... biztos készül valahol az új-vádbeszéd a materialisták ellen is (!) – és várom, hogy felébredjek, várom véget érjen ez a rémálom. Trianon- és a kötelező iskolai kirándulás, mikor ezt a kis-hazát sem ismerhettük még meg? Ezt már joggal felháborítónak tartom... kényszer lesz-é az “agymosás”? Madáchi a kép... embertragédiám végjátéka- következik a válogatás? S még ők mernek morálról, demokráciáról beszélni? Népérdek hangsúlyozásával a “moralizáló” önkényesség vegyül- ez a “forradalom” célja? Vagy nem értem az egészet, vagy teljesen meghülyültem- már nem tudom... ha kitartok a hatalom mellett, akkor megismerem az igazságot? És szabad, hogy leszek? Kétlem... “tövisről nem szednek fügét és csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt (!) – ha ehhez ragaszkodnak a szabadságom is elveszett... egyszerű kifejezéssel élek: ab ovo- nevetségesek! Kényszer van és a törvényekben találjuk meg szabadságunkat... “melyért elcserélte természetes függetlenségét” a nép! A gyökeres változás sikerült... sikerült? Nincs barátság csak érdek!

2010.07.08.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 212
Tegnapi: 297
Heti: 1 101
Havi: 4 808
Össz.: 364 297

Látogatottság növelés
Oldal: De facto...
Új szellem-kezdet - © 2008 - 2017 - pyrrhus.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »