Új szellem-kezdet

A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

Orbán pofonjai…

 

 

(Ráébredésünk csak akkor valódi, ha már képtelenek vagyunk visszaaludni.)

 

Németországban minden téren és pártállástól függetlenül komoly a csalódottság Magyarország kapcsán. Ez kiolvasható a német sajtóból is, amely az utóbbi két hónapban intenzíven „rászállt” az Orbán-kormányra. A múlt héten például az üzleti körök egyik szócsöve, a Financial Times Deutschland úgy „fordította le” a miniszterelnök bejelentését az euróbevezetés eltolásáról 2020-ig, hogy „ha nektek nem jó a médiatörvényünk, nekünk nem jó a pénzetek”.

Hupsz (!) – mondanám, jól megmondtad- hiába- no, a politikai-kultúra kidomborodott…

Miért ne szarnánk abba a tányérba, miből enni kapunk? Megsértődtek…istenem, mit számít ez nekünk, lényeg, hogy a kis-Botond megzengette a kaput! A Matolcsy-féle gazdaság sziklaszilárd, minek itt a német és más nációk (?) – nekünk senki nem szabhatja meg mit tegyünk, szóval megállapítható a forradalmasodás- konkrét a jelenség, konkrét a mérce is, és mindegy is , hogy áll majd félre a szánk… akárcsak a szezám nyílj meg varázsmondatra minden világos és egyértelmű lesz. Nyakig a levesben Orbán által, konfliktusait, hogy magyarázzuk majdan? Hatalmat akar, hát felszabadítja magát a kötelezettségek alól- harcba száll és elismerést követel, egyenlő jogokat leginkább magának, mi- népére már nem érvényes! Hol az értelem? – kérdem, mert a világban a szerep (nem Orbáné természetesen) hozzájárul ahhoz, hogy életértékes legyen! Orbán korrekciója arra irányúl, hogy illúzióival alkosson értéket (amit ő hív értéknek). Ez az ország, mi csak illúziók által élünk, vagyis az életnek illúziókra van szüksége, ezek pedig nem mások: mint „igazságoknak vélt nem-igazságok”! Tehát Orbán igazsága hamis, nem életsegítő, nem is életfenntartó… számára a világ egyfajta fikció, az igazság pediglen pusztán erkölcsi ítélet… (?) Tévelyeg a lelkem, döntő itt a látszat, és a nem-tudása hatékony és eleven.

„Befelé csak egy kígyó tud kibújni bőréből: a keblünkön melengetett.” (!)

 

„Éppenséggel az a sértő, sőt, a magyar viszonyokra nézve félelmetes, hogy Budapesten felelős emberek kétségbe vonják a német sajtó függetlenségét... „A különadók mobilizálták a polgári, piaci véleményformálókat, a médiatörvény pedig a baloldali emberjogi aktivistákat. Pedig ez ritkán szokott egyszerre sikerülni” – ismeri el szarkasztikusan egy kormányzati forrásunk.”

Egy kis habkönnyű csemege még: “Hétfői, második évértékelő beszédében Orbán arról beszélt, hogy a a médiatörvény kapcsán megsértették a magyaroknak kijáró tiszteletet. A kormány ezt a támadást visszaverte - jelentette ki. A miniszterelnök a Parlamentben úgy fogalmazott: „a támadók érveit nevetségessé tettük”.

 

Furcsa az orbáni hamis-tudat, becsmérlő-bírálatának felfogásából következik, a gazdagok eszmeileg kifejezett létfeltételeit határozza meg – és védi népét (minek, és ki ellenében?) – valahogy a meghírdetett gyakorlatától elkülönülve egyfajta spekulációt mutat fel…részben kritikusan, sőt lekicsinylően, a gondolkodás hiányosságain keresztűl az Európai értékekhez így viszonyult- meglehetősen zavaros verzióival.

Talán tette, teszi azt a szocialisták elleni gyűlöletből, vagy jobb esetben ellenérzéséből, hogy politikai szabadságát kimutatandó, az „erős-állam – erős-Európa” megalapozó motívumaiként és azokon keresztűl vezeti le elnöki posztjából adódóan verzióit. Csak egy érdeket felejtett: egyesítsd saját érdekedet az általános érdekkel. Külön utat választott!

„A jól járó járt úton jár. A sajátot törő pórul.” (!)

 

“Mindenesetre a szövetség decemberben közleményt adott ki arról, hogy álláspontjuk szerint „a Magyarországon egyes ágazatokban ténykedő cégekre és pénzügyi intézményekre kivetett válságadók aránytalanul magasak, büntető jellegűek, a külföldi gazdasági szereplőkre nézve hátrányos megkülönböztetést tartalmaznak, érvényességük időhossza homályos. Ezen körülmények megnehezítik az e szférákban ténykedő, a BDI-ben is képviselt német vállalatok számára a tervezést, a jövőbeli, a magyar nemzetgazdaság számára is fontos fejlesztéseket.”

 

Az „erős-állam” csapdájában vergődnek Orbánék…frázisokkal intézik el a dolgot, hallgatásba burkolóznak, köntörfalaznak, nem akarják látni a nyilvánvaló igazságot. Megszédültek a hatalomtól, az éhség korbácsa által teremt fegyelmet itthon… elviselteti velünk a megpróbáltatásokat, nehézségeket, mit ránk ró- a mindenki iránti gyűlölete, megvetése. Ez volna a merész út az új- jövő felé? Önzése csak a mély- legalsóbb réteg  feletti győzelmét jelenti, merthogy az egykulcsos adójával megvásárolta a degenerált feltörekvő elitet.

 

SZOROS INTEGRÁLÓDÁS. Mindezek után kérdés, hogy a felsorolt üzleti-politikai feszültségek múló epizódok, avagy egy tendenciaváltás kísérőjelenségei a kétoldalú, hosszú távú gazdasági kapcsolatokban. Vagyis fel tud-e kapaszkodni Magyarország a jövőben a tartósnak ígérkező német konjunktúrára, az európai gazdasági fejlődés mozdonyára?”

 

A Főturkász, mert nem tanult egyebet

veled fizetteti szűrnyű véged…

Mi itt a test, hol csak lézeng a lélek?

Bolond ki kevésért teszi fel a legnagyobb tétet,

s hiába- lám, mert ebűl jött, kutyául vész el— (szőke)

 

U.i. „Hagyni, hogy néha igazságon kapjanak: hazugságaink legmeggyőzőbb hitelesítője.” (!)  Vagy Orbán tett dolgait hinnünk kell csodának? – és igazságnak tudni be, körültáncolni őt és tetteit, ürügyet keresve, hogy beszélhessünk róla? Amikor radikalizmusát történelmileg indokolja? Erről is Gyurcsány tehet… !?

Pálfy megjegyzése, hogy az alkotmányozásban az MSZP nem vesz részt- megsérti az 56 szellemét, bár az egészhez semmi köze, de- ha hülyeségeket kell mondani – lelke rajta (minél többet tudsz a mindenségről, annál jobban nyomaszt semmi voltod érzete), de tetszett volna akkor olyan nagymellénnyel véleményezni, amikor a Fidesz vonulgatott ki, hogy sajátos módon készűljön a hatalomváltásra, amivel máig nem tudnak mit kezdeni! - (amilyen a lélektükre, olyan lesz a kép is) -

2011.02.18.

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 69
Tegnapi: 700
Heti: 1 450
Havi: 7 087
Össz.: 382 124

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán pofonjai…
Új szellem-kezdet - © 2008 - 2017 - pyrrhus.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »