Új szellem-kezdet

A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

Orbán és a „frász”!

 

Orbán nagy-„magyarkodásának” eredménye, a nép nyomora lesz… bennünket így ne védjen.

Már-már egyetemessé táguló aroganciával, mit bátor kiállásnak tételez – benne mámoros káprázatként „remeg”. Az érzés feszül bennünk is, mint őbenne, csak vele szemben – nem tudjuk dícsérni diadalmas zöngelmét! Vad káromlás Európára- hogy dolgosságában ragadtatja el magát. "Helyes, hogy megdolgoztattak a képviselők, sokkal rosszabbra számítottam... a fele ki fog vonulni" - mondta Orbán Viktor... Brávó! – mondom én. Nyílván irigykednek (!)

Az áhítat záró-jelében mondva hagyj fel a büszkeséggel, nem vagy Attila még kevésbé „Isten ostora”!

Tamás Gáspár Miklós:…rendkívüli következetesnek nevezte az Orbán-kormányt.

Szerinte "azok a jogszabályok, amelyeket megfogalmaznak, ugyanis nem átgondolatlanok, ügyetlenek, vagy újak". Az egyes politikai húzások, lépések, kinevezések, az intézmények kiépítése, a jogi háttér - ezek mind összefüggnek és szisztematikus jelleget öltenek - mondta.

Nemcsak fékeket és ellensúlyokat iktatnak ki, hanem átépítik a jogrendszert, ami eddig úgy ahogy, de azért mégiscsak használhatott a társadalom arra, hogy beavatkozzon az állam életébe - tette hozzá.

Tamás Gáspár Miklós szerint az a kérdés az, hogy ha elfogadják ennek megkoronázásaként az új alkotmányt, és valaki meg akarja ezt változtatni, hogyan akarja ezt majd legálisan megtenni erőszak nélkül. Az Orbán-kormány olyan konfliktus alapjait teremti meg, amelybe belegondolni is rettenetes - fogalmazott a filozófus.

 Van egy szubsztanciális mozzanata a dolognak, a közvéleményben benne van minden, ami hamis, és minden, ami igaz, de az igazat megtalálni benne a nagy ember dolga. Aki megmondja és végrehajtja, amit a kora akar és kimond, az a kor nagy embere. Az jelenleg a kétharmados többséget élvező kormányfő- Orbán! Azt teszi (higgyük el neki), ami a kor belső lényege, megvalósítja - s aki nem tudja megvetni a közvéleményt… sohasem fogja sokra vinni! – no, ebben nagy… ha a nemzeti- akaratot, mint egységest tekintjük, benne a nép együttműködésre fel van szólítva, megtámogatva a társadalmi-szerződéssel, és képviselőivel képviselve - akik a társadalom nagy érdekeit képviselik, máris kész az alkotmányozásra… jaj- nekem, jaj- nekünk!

Ha az ellentét amennyiben megjelenik- csakugyan szubsztanciális ellentét volna, akkor az állam pusztulófélben volna, de erről nincs szó…az államnak az alkotmányában át kell hatnia minden viszonyt, viszont, a szükséglet és vágy hozhat egy jobb alkotmányt, de hogy az egész népet áthassa moralitás és bensőség elve- öntudatában gyökerezik- benne szubjektív szabadsága, s ezzel az alkotmány valósága. Ezért minden népnek olyan alkotmánya van, amely neki megfelelő és neki való!

Amúgy meg van, egy alkotmányunk- mely megfelel az időnek, a kor követelményeinek, csinálni egy másikat csak azért, merthogy egy kiváltságos személyen nyughassék, megtámogatva azt idolumokkal- több mint hülyeség! A történelem kereke előre megy, nem vissza! S egy alkotmány feltételezése közvetlenül maga tartalmazza azt, hogy a változtatás csak alkotmányos úton történhetik. Vajon Orbánék bírják a szabad szubjektivítás elvét, és saját eszük megfelel egy kifejlett észnek? Ugyanis egy alkotmány felette áll a csinált dolgok szférájának… és a nép elég művelt hozzá, hogy megítélje szükségességét egy újnak (talán népszavazás útján), mert Orbánék erre nem kaptak semmilyen felhatalmazást… a törvénykezéseikkel, mit eddig produkáltak – nem a demorácia irányát mutatta! Inkább volt megerőszakolása az alkotmánynak, mint alkotmányos jog - amit önmagának ki is erőszakolt a Fidesz saját tetszésre a sokat hangoztatott kétharmados felhatalmazással, ami nincs is! – mert konkrétan erre nem szólt…

Feudális viszonyokat azért mégsem kellene teremteni, mégpedig kicsit, de lehet nagyon is monarchikus lett az erős állam, jogi viszonyait illetően- a Fidesz-Kdnp és Orbán egyéni viszonya szabja át éppen a demokrácia útját és kiváltságává szilárdul e rend. Mivel ebben az alkotmányban az állami élet egy kiváltságos személyiségen nyugszik, akinek tetszésétől függ, amit az állam fennmaradása érdekében tenni kell, ezért az egyéni felfogás és vélekedése határozza meg- akkor a kötelesség helyett „csak” a becsület tartja majd össze az államot? - (ebbe nem bízok), s értelmetlennek is bizonyulna!

Az ésszerűség azt diktája, hogy az alkotmány népszavazás útján legyen elfogadva! Ellenkező esetben ki fölöttünk van, uralkodik és parancsol! Ebből nem kérek! Az államfő erénye itt nem elegendő. A vizionált „erős”- állam egy félreértés, ellentétes és összeférhetetlen a demokráciával…hol apokalipszist vízionáljak (?) - ha az orbáni elképzelés marad az egyetemes távlat, marad- a létbizonytalanságból a mindenkit érintő szerencsétlenség majd… és a nép érdekét ezzel nem szolgálja!

Nyájas a jelen,

       amolyan birkás felhanggal legel

Európa lejtőin- megannyi kolomp-kísérettel

       csókól színt e világ-rend…

A titok ott, hogy ily’ sorsán elmerengek,

       vak-faláról most nyíltan pereg.

Emberség állati sorsában valamit mindig védtem,

       az volt hitem,

csak magára maradt „haza-vágyó vágy gyanánt” bennem-- (szőke) 

 

Ui. “Most azonban az Orbán viselkedése feletti felháborodás arra vall, hogy "végre meghallgatásra lel a civil társadalom régóta hangoztatott üzenete, (miszerint) ha az EU alapvető értékeit akár egyetlen tagország is megsérti, az változatlanul közös szégyenforrás" - idézi a brit lap Susi Dennison elemzését.”

Hitele és bölcsessége megingott, egyenessége kérdőjelezett- a „hogyantovább” meg félelmet kelt. A spontán- fájon-forró közösség vállalása a szenvedőkkel, akiket ott kötelessége védeni (mármint a magyar hont és népét, akit reformjaival is sújt) már rekedt-tehetetlen, egy hétszínű-papagájnak is sok! Aki „kapát” fröcsög, miért gondolja, hogy úri-keringőre kérik fől? Ízelitőt kapott Európa, hogy- ha ott meri cinizmusát fitogni, mit tehet vajon itthon… a dialógus „fenséges”-zord és fagyott-fényt áraszt a békülésre. Így fogunk alkotmányozni is, miből majd a nép kimarad? (Vagy, ha bennefoglaltatik, csak szolgain?) Ily’ módon szól bele a sorsba, így formál törvényt a véletlenből, hogy lássuk jóltevő s jóvátevő világosságában?

 

2011.01.22.

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 118
Tegnapi: 284
Heti: 118
Havi: 5 755
Össz.: 380 792

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán és a "frász"!
Új szellem-kezdet - © 2008 - 2017 - pyrrhus.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »