Új szellem-kezdet

A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

Orbán kultúrájának szabadsága...

 

       Jó lett volna hinni, hogy nagyjaink tiszta-lelkű, jóerkölcsű tanult emberek... becsületben is elöljárók. Már látjuk, mi- mennyire igaz, valami mindig hibádzik. Óriási eltévelyedések mellett ostoba és káros, bűnös strucc-politika, képzelt okok és kifogások falai mögé rejtőznek Orbánék...

       A vallás is abból áll, hogy a katolikus-szószékről politizál a Fidesz mellett szinte már minden pap. Személyük, hangjuk és szavuk, szent-állásukkal együtt is hamisan csengenek. Semjén apostoli tevékenységéből adódóan, helyet kapott imáikban a gyűlölet- nincs embertársi-szeretet, de a fekete-fehér könyvelésük (a hatalom érdemeit Istennek ajánlva most, annak okán) - vizsgálat alá nem esnek.

Egyház ügye, tisztasága mély pontra került- a hibás társadalmi érinkezésük kapcsán a hívek fogynak. Nem képesek a civil-világ lelkéhez férkőzni, mert ébredeznek az emberek... sokan elpártoltak más valláshoz, mert a katolikus csak politizál.

Mennyit csuklik Gyurcsány és még fog is, amíg ez a régmúltról hozott ostoba “boszorkányűldözés” meg nem szűnik.

Már-már vicc kategóriája, hogy a pedofil-papok fő-szónoka (pápa) óvszer használatára szólítja fel híveit... álságos, kétszínű és hamis.

De nekünk fel kell tételeznünk, hogy a közös szent hit, hivatás és világnézet mellett a másik testvér is a megszentelő kegyelem állapotában van? Az isteni-rendelés hozná a tiszteletet vagy a viselkedés? Jogtörténelmi folytonossága okán talán?

Nos, akkor a szeretetről beszéljenek a katolikus papok és hagyják a gyűlöletet, mit nem elég elítélhető módon a hatalom rájuk terhel most!

Szeretetről beszéljenek, igen... mert “arról fogja mindenki megismerni, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymáshoz” mondta Jézus (Ján.13,34-45)!

Ennyit a vallásról és a Semjén apostoli-tevékenységéről (“hála” neki- nekik, a politika nagyobb szerepet kapott a katolikus Egyházban, mint az ima!). ahogy székelyem mondja: “az Isten fizesse meg, hogy idejött, mett mán nekem es van kedvem menni.”

 

Ha a polgári társadalom az ember előnyére létezik, akkor mindaz előny, amelynek érdekében létrejött, az ember jogává vált. Jótékony intézmény? Igen, ha a törvény szabályként érvényesül! Mint látjuk ez nem mindig így van, ha a Fidesznél más az elképzelés a törvényeket hozzá igazítják... vélekedésük egyházi, állami részről alkotmányellenesek és bitorolt a jog. Ország alapvető törvényei most hiábavalók.

Alkotmány gyakorlatáról, törvények használatáról fölösleges is beszélni, lebecsülik a tapasztalatot- vele a bölcsességet. Megsemmisítik a húsz év értékeit és “tesznek” az emberi jogokra. Csalás és igazságtalanság van! Ügyes ravaszkodókkal van dolgunk most. E kevély “tabudöntögetők” a választók akarata mögé bújnak. Hazugság és riogatás a múlttal, mi dívik. Korlátokat helyeznek a jogokra... az állam alkotmányával úgy bánnak mint más a piszkozattal (emlékeztetővel? Fenéket) – tetszetős terveikkel a kezdet tetszetősen indul három millió embert sikerült bolonddá tenniük. Most az ő hátuk mögé bújnak el, amely cselekedet mára szégyenletes és sajnálatosak lettek következményeikkel.

És még most sem hagyják abba! Ostoba viselkedéssel, tíz-körömmel ragaszkodnak a hatalomhoz, miközben nemzetközileg is lejáratják az országot. Kialakul most egy egyfajta egypárt-rendszer, amivel lerombolnak intézményeket, holott a társadalom egészének, közös célok megoldására teremtődtek... Fidesz-függő lett minden és ránk a választókra hivatkozva a felelősséget ránk is ruházzák ezáltal, mi birka-mód csak nézzük.

A Fidesznek így jobb, tökéletlenebbül működni- így az igazi cél burkolva marad... szélsőséges jogalkotásuk erkölcsileg és politikailag hamisak. Harciasságuk meghatározza a kormányzat jellemét, s az erkölcsi érzék nem kevésbé sínyli meg, hogy semmilyen politikai célt nem szolgál ez a romlottság. A megismerés útját elzárják. Az igazságot torzitva adják, a színpadi hatás Pálffy részéről (KDNP) már adott, lusta élvezetben előadott beszéde egyfajta árulás, a közjólét élettelenítő nyugalmában. Ahogy székelyem mondja: “csak kancavinnyogás és félmarok bakbűz- húzd nyársra es süsd meg!”

A “trónfosztott”-hatalmat már kellően befeketítették... a forradalom létrehozása Orbáni részről, annak felerősödött hangjaival a zsarnokság meghozta természetes eredményét- az erényes és józan ítélőképességüek erkölcsi érzésének megrendítését, bűnsegédeinek hangja (Selmeczy, Kósa, Szíjjártó. Budai, Lázár stb.) felerősödött. A szabadság szép lassan semmivé lesz, a szolgaiság támogatói hitvány és aljas cselekedetei- elmélet és gyakorlat szintjein - teljes tárházával felvonultak, velük találkozhatunk csak.

Nemzet nevében a nemzet ellen cselekednek... visszaélve az emberek értelmével és érzéseivel. Nincs józan fék! Viszont van bűnös rosszindulat!

       Szülnek majd, (mit a nép áldása nélkül, de nevében) egy új alkotmányt, amivel ez a törpe kisebbség elnyomása, zsarnoksága hét millió emberre terjed ki. Tehát az “ál-forradalom” által megváltoztak az állapotok és e változás következtében egy kérdés van- kinek van igaza – a józan reformot akaróknak , vagy az Orbáni minden-rombolásnak- akik most csak pusztítottak?

Ahogy székelyem mondja: “levit idd bé éhomra, es táncolj zsukhajnalig majt meggyávul”...

 

Már keserű-léttel éled az új.

Fejekre bús - közérzetén nyomul

        a megtépázott sors,

születésében rothadó valón

hévvel rohasztó napja alatt vakúl

verve ott.

Beígért volt-

         mit megadni bajos lett,

hol sebtében esik a lét, váratlanul.

Hozom- meg adom,

máris latyakos

kívánatosra próbált,

          rejtve szétrúgott,

          igy lettem csúfúl-- (Szőke Emil)

2010.12.03.

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 427
Tegnapi: 38
Heti: 465
Havi: 4 172
Össz.: 363 661

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán kultúrájának szabadsága...
Új szellem-kezdet - © 2008 - 2017 - pyrrhus.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »