Új szellem-kezdet

A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

Általában!

 Az MSZP-ről ismétlésül… Évértékelőjük elé!

 MSZP részről lehetne magyarázni a legkönnyebben- történelmi jelentőségét a változásra. De mostani képzetei és eszméi gazdasági életfeltételeiből fikcióként hat, nem is kézzelfogható csak egy maszlag - (még akkor is, ha némelyekben van hevület, némelyekben az tudással is párosul). Mert az irányuk, épphogy kapitalizálódó- csak demokratikusnak csúfolt útján az eddig mellőzött tény veszett el, hogy az embereknek mindenekelőtt enniük, inniuk, lakniuk és ruházkodniuk kell – tehát dolgozniuk kell – mielőtt a hatalomért „harcolnának” a tényeket nem ártana „történelmi-igazukhoz” igazítaniuk!A duma nem megoldás semmire! Mesterházy mindent elrontott – az elejétől már, mert a Fidesz legitimitása helyett Gyurcsány helyét kérdőjelezte meg, mert arculatváltással volt elfoglalva, majd fiatalított, logót festett - sok más mellett építette a párt fényes kirakatát. Nem támadta a Fidesz legitimitását, a választási időhúzás (csalás) tekintetében! Nem tett semmit a 2/3-os visszaéléssel szemben, a kizárólagos hatalom megszerzésére irányuló Fidesz tevékenységét a megfelelő fórumokon nem támadta. Észre sem vették a lehetőséget, hogy már az elején leválthatták volna a Fideszt (amit a Fidesz is tudott, ezért is „gyűrte” át az új alkotmányt, hogy a régire ne lehessen hivatkozni), de mindent jól megmagyaráznak – ezzel mára a Fidesz szintje alá süllyedtek! Szövetségre „lazán” lépnek, mert a „sajt” nekik kell! Visszaélnek a „szocialista” névvel, amihez mára közük nincsen! Ízléstelen, gusztustalan és gerinctelen! Ez az én véleményem!

MSZP elgyengült végleg – leírható veszteség lett! Akik azt érzik, biztonságban vannak még, hiszik, veszély nélkül játszhatnak a tűzzel… egy-két rendezvény mögé állnak, bár csendben ugyanazzal a fordulattal mögüle ki is farolnak! Álmos és óvatos kortárs! Még ha fél, akkor is fütyörész s nevet, hogy ne kelljen sírnia! Az MSZP magyarázatot ad a Fideszi munkáról, a gazdaság állásáról, arról véletlenül sem, hogy milyenek lesznek ők- mit, miért és hogy változtatnak meg, hogy végre a népnek is adjanak valamit, ne csak ígérgessenek! „Tudom, pénz szava szép beszéd”!

Összességében nem rosszabb a legtöbbnél, hol keserű, hol gyermekien naiv – hol lázadó, hol alázatos még – sajnálja az öregeket, a fiatalokat, de ha rossz kedve van, a nyomorultakba is belekötne, hol ijesztően kicsapongó, hol elragadóan tiszta, hol nemesen szárnyaló, hol meghökkentően közönséges – állati és alvilági – mégis urat játssz minden végletével és ellentmondásával – fellelhető már itt is az erkölcsi válság!

Mesterházy eddig hol volt (hol nem, leginkább)? Most ébred? – körülnéz és nem lát, vagy még homályosan, ahogy a hályog felszívódik az érdeknek? Ama sajt már kiénekelt a szájából – megerőltetés nélkül elvesztette, csak azért, mert hiúságból építkezett! Már most láttat (abban nem vagyok bizonyos, hogy látja is): csupa bűnt, erőszakot, visszaéléseket, jogaink lábbal-tiprását (aminek csendben elhallgatója volt) - vágyaink- emberi-méltóságunk sarában „röfög”! Emberre még így nem haragudtam meg!

Logika nincs, a forma merev! A képzeletnek sincs mibe kapaszkodnia! Ha Orbán marad, már pedig – eddig úgy néz ki (!) – megköszönhetjük ennek a képlékenységében fulladozó ellenzéknek, mámorító gyerekesen naiv hitének – amit én butaságuknak tudom be – egyéni körvonalukba ragadtak, ki nem emelkedtek a kor egészéből. Sőt! Kibogozhatatlan egybefonódással a „varázslat” nem is sikerülhetne. Megállapításom: az MSZP egy véresen kapitalizálódó párt lett. Nincs arca! Lelkükben a nagyok irigysége ég! Hamis és Hazug – várakat döntene, de magának építene! Nincs harsány, megfontolt – közvetlen és bátor kifejezése! Értelmetlen és értelmezhetetlen…

Időnként durvák (többször egyetértők a hatalommal) – jobbra-balra ingadozással nem is értik a tréfát, a célzások ízét, hatékonyságát a legpontosabb magyarázatok ellenére sem érzik (Kövér nyers szavaiból sem) – meg-megenyhülve zűrzavarukban százfelé merengenek, s akarva – nem akarva mégis Orbánnal értenek egyet! Az emberben felvetődik kérdésként: érdemes-e vesződni megértésükkel?

Vesződöm még egy kicsinykét… és várom Mesterházy évértékelőjét… de ez tényleg az utolsó esélye lesz. Színjáték, önhitt három év semmittevésben, bennem rideg hangulatot váltott „pazarságuk”! Jobbik is Kövér és a 2/3, hogy törölgették lábukat beléjük és szó nélkül tűrték!

Szennyes és szürke lett a piros és még-csak nem is szégyellik? Erkölcs vagy félelem, vagy csak egyszerűen gyöngeségük – de most sem tudják kiszűrni a lényeget! Még mindig nem! Lelógó az érzet velük… a bátorító buzdítást sem ismerik már… „fényük” mattult! Képzeletük nulla: ne új és szokatlan benyomásokat kelljen felszednie, csupán a „régit” fölfrissítve, de azt megtagadták. Életére, „bűneire” vonatkoztatóan téves lelkiismerettel áltatja és nyugtatja magát!

 Az MSZP-nek nagyon össze kell szednie magát, ha még akar valamit – bár igaz, hogy a váltásnak balról kellene érkeznie, de mert átaludták (rosszul is politizáltak- nem volt meg a kellő hév) az időt, gyengécske teljesítmény sem mérhető (általam alighanem a legelterjedtebb megállapítások közé tartozik) – csak magukkal voltak elfoglalva. Miért is mondom? – megújulást akartak, kitúrták Gyurcsányt, majd arculatváltás következett, azután a fiatalítás és a csúcs a logóváltás! Lehetne még egy-két apróságot mondani, de ennyi is elég, hogy bukta van fiúk!

     Amúgy egy ideillő „akármi” Orbáni-stílusban: Aki nem tud úszni, ne másszon a fára, mert elüti az autó!

 

…Orbán is olyasmibe futott bele annak idején, amitől most önnek remeg a gyomra: a komcsiké az ország mindenestül, bárhová nyúl az ember, az ő hálójukba akadt a keze. Az a Fideszes fiú fogta magát és szétszaggatta a vörös hálót. Igen, és miközben harcolt a balpolippal, felnevelte a jobbosat. Ezek a fél-demokratikus polipok borzalmasak, bármelyik oldalt szolgálják is. Ha még el is fogadnám, hogy kellett egy ország a víziói megvalósításához, jó lenne tudni, mik ezek a víziók. Közmunkások talicskával építsenek atomerőműveket? Megragadtuk a hatalmat, eltöröltük a borzalmas kommunista múltat jogállamostul, demokratikus cicózásostul, a keretekkel tehát megvolnánk, jöhet a beüzemelés? De minek is volna ez a beüzemelése? Tudja valaki?”  

Oligarcha lett!

Oligarcha?: az én olvasatomban  (ezt én teszem hozzá!) - egy-szóval: kiskirály, másik szó: hatalmaskodó – töményen és egybe: kizsákmányoló… (!) Orbán a köpönyeget is forgatja, ha kell: csak mert – ma jól érezzük magunkat a keleti emberek között – társaságukban, épp hol merre fúj a szél… mert „Magyarország jobban teljesít”! A munka „szívós”: a „dictio” helyébe az „actio” lépjen! De cécóval, ünnepéllyel, külsőséggel? Látszat-eredménnyel – benne az élet holtponton áll…

A Fidesz hármasszentsége: „imádják Orbánt, antikommunisták, utálják Gyurcsányt.” Orbán politikája káros – Kövér „köteles” mondásából csináltak politikát! „Azért ez az úri látványkereszténység ideológiának egy kicsit kevés, nem? Három éven át ügyködtek azon, hogy tönkretegyék a renoméjukat Európában. A renoménkat. Vajon mennyi idő, míg újraépül a bizalom? Egy darabig őszintén érdekelt, vajon ők maguk elhiszik-e ezt a szűzmáriázós, rovásírásos, unortodoxiás maszlagot. Aztán rájöttem, mélységesen mindegy, hogy Orbán Viktor mit tart magában erről az egészről. Látom, mit csinál, milyen országot, milyenné képzett alattvalókat gondol el. Ez pont elég. Lényegében arra kellett neki a demokrácia, hogy mindenki mást kiszorítson belőle.”

Sem az ellenzék, sem a hatalom nem tanulta meg, hogy a politikát kisajátítani nem lehet, mert a politika maga az élet… a pártpolitika sem szólhat arról, hogy be kell csapni a népet – a tudatlan vagy érdeklődés hiányában a tőlük elforduló embereket… pedig négyévenként épp ez történik – megvezetve egy ország!

"Soha ne állj szóba hülyékkel, mert lehúznak a saját szintjükre és legyőznek a rutinjukkal" :)(Woody Allen)

 Boldog önkívület… (?)

 

Rigófütty, csicsergés, zenebona ezerféleségén
Ébred a tavasz.
Füstös ízén
A természet megújulni kész-
Zöld foltjait szövögeti a rét… fák bimbóin még henyén
Hangolódik a fény.
Békesség van?
Csak a macska ragadozókarma mélyült belém,
Tudtul adva közérzetét-
Szeszéllyel gondja, míg elfekvő árnyán
Teljes-érzést rejt a mély-
Addig a testtelen ámulat éltetővalóján
Az elheverő-gyöngeség is megfáradt ébredésén—(szőke)

Mára már értelmetlen a választás (ezt már én teszem hozzá!) – nincs, nem is lehet magyarázó értelem az értelmetlenség ellenében – erkölcsi szabályokat felállítani egy „bunkóval” szemben? Választással nem lesz győzelem, ezt előre borítékolom. Győznek Orbánék (!) - ha ebben – a becsületes küzdelemben még hiszünk!

 

2013. 02. 28.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 82
Tegnapi: 69
Heti: 726
Havi: 5 147
Össz.: 351 354

Látogatottság növelés
Oldal: Általában...
Új szellem-kezdet - © 2008 - 2017 - pyrrhus.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »