Új szellem-kezdet

      Nyaralnak uramék? Igen… ideje van! Felhőtlen kedéllyel – mi megy az ég tiszta kékjéhez – élvezik a nyarat- hiába, no - ahol a pénz ott hatalma nagy szabadcsapongással adva lehetőségében. A nép az „áldott” ez idő-tájt leszarva van, kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a hitelek, a ’frank éppen, hogy szárnyal… (?) - hm… kit érdekel ottan?

      A nép sok „tagja” az öngyilkosságot fontolgatja („az öngyilkosság, mint lehetőség” – elhangzott a TV2-ben) – gratulálok, nehogy már jókedvünk legyen, köszönjük is szépen e lehetőséget, de meghagynám részemről a hatalom gyakorlóinak! A fantasztikum kategóriájába soroltan, megrögződve a gondolat, átöröklődve talán (?) – mert másként a valóságtól elszakadni nem tudnánk!

A lét viharfelhőiből, mint villám csapkod a kedvekre – borongó bánatokat okozva benne, hogy miért vettük föl a hiteleket (?) - akkor még hittünk egy szebb jövőben, egy „kicsit unalmas”, de nyugodt polgári létbe- másként képzeltük el talán a létet, mint ahogy az adva van a mostban (!) - válságot még csak nem is sejtettük és használtuk, felhasználtuk gyakorlat-szabályait! És képzeljétek akkor, megfeleltünk a banki feltételeknek!

Már senkinek sem hiszek! Ma munka sincs – megszűnt sok munkahely, másutt meg csak addig volt foglalkoztatás, míg járt a „cégnek” az állami-támogatás - szociális bevételek meg, amire ítéltettünk megnyirbáltak lettek a hatalom által! Nyaralnak az urak, kipihenik fáradalmaikat – nagy munkát végeztek el – leépítettek mindent! Most a jól-megérdemelt szabadidejükben hagyjuk békén őket… éhen vagyok (!) - s saját levemben fürödhetek- gonosz lettem? Csak „küzdelem a létért”, mi – elkedvetlenített a morális különbség, meg a megvetésem az embertelen erővel szemben!

 
Lelkesedésében verejtékeztetett „Nagy Urunk” mára ritmust váltott – már embertelen

zászlajára tűzte a felség-jelet…

Új gondolatokkal kezd az Ősz- lészen majd tam-tam, a gúny sem rettenti el – szolgaságba hajtja népét (a közmunka is csak egyeseknek!) – a többi affektálhat saját levében. Nyalhat és kezet csókolhat a „Nagy Embernek”! Aki új-nevet ad az összetett tényeknek és lózungjaival éltet a saját felemelkedése igényével! Igen e hatalom népelnyomó politikájával a zsarnokság éledt fel! Önkény és diktatúra velük! („Hitványabb Nérók még seholse éltek”) – Lám a múlt így köszön vissza, ha kell az egész néppel szembe is megy!

Nyaralnak uramék! Igen… vakációs örömeiket fel nem adják - dacos passzivitásuk lenyűgöző tudatában nem megy a „gátra” egy sem! A költséget a nép állja! Ebben a „pazarló” – gesztusban már keserű a megtapasztalás, de miért csak nekünk a kétharmados-nyomorgóknak – mivé lettünk? Mert az urak még nyaralnak?

      Kifosztva itt egy nép lett (urai dumálnak csak), és persze vakációs-örömökkel teli lélekkel diadalmas „magáratalálásuk” van… hallelúja (!) – hol a nép megvallhatja a keserű tudást, amely már az elmúlás gondolatát is felébresztette benne? A megváltoztathatatlanság érzése ily’ távlatot ad egy elsuhanó pillanat borzongó sejtelmességének! Míg a Vezér – a lét-művész! – dekadens pózban (erőt mutatva erőtlen), de tetszelegve kacérkodik a világgal… aki mindent akar és mindennek az ellentétét is – így sarkantyúzza lovát hiúságában és becsvágyában is (mindig fordítva ülve rajta!), hogy sápadunk belé… jaj! – jaj! – Ázsia útjain…

„Minden végzet és minden véletlen… ítéltetve s ítélve…”

Dacra forr a hév…

izzad mélyein az idő.

Tény-képe térben ég,

s szégyenével a jövő— (szőke) 

2011.08.10.