Új szellem-kezdet

A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

„Kompországunk…”

 

Összejövünk? Egyeztetünk? A gyakorlati életre nincs válasz… megállapítások szükségszerűségében a véletlen sok-mindent átszabhat még. Hogyan élek a jövőben? – a jelent sem tudom… zárójeleiben forgolódom és ízlelgetem különös fogalmát! Munkahelyek? Bérezések? Hogy alakul az általános, hogy benne az egyes?

Ami a Fidesznél megtapasztalt: „Az erőszakos hatalomvágynak, a gazdasági hozzá nem értésnek és a cinikus társadalomszemléletnek olyan sajátos kormányzati ötvözete alakult ki Magyarországon, amelynek eredményeként Ady és mindannyiunk kompországa most ismét felhúzza az – évtizedek tévútjai után éppen csak kivetett – horgonyt, és megint elhagyja a nyugati partot.” (Bajnai)

És a hogyan- tovább? Itt a „mélyben” szükségszerűségek hatnak – a véletlen összefüggéseken keresztül utat tőrnek maguknak… elősegítő és gátló eseményeink tükrében ok- okozatilag, aminek egyéni és társadalmi- egymástól eltérő és egymást keresztező motívumain viszonyainkban, a társadalom történelmi (történeti) folyamataiban kitermeli a vezetőit. Konkrét egyedi eseteiben, a szükség szab szerepet…

 

„A módosítás a magántulajdonon alapuló piacgazdaság elvének pontosabb kifejezése érdekében a felhalmozott javak élvezetét és hasznosítását is a gazdaság alapvető értékei közé sorolja. A munka értékteremtő jellegére való utalást mint marxista frazeológiát a tervezet elhagyja.

„(1) Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán, a felhalmozott javak békés élvezetén és hasznosításán, valamint és a vállalkozás szabadságán alapszik.” (2014-es egyeztetés)

 

Tehát a tévedések és dőre óhajok maradnak: a bérrabszolgaság- a munkaerő áru, értékén nem eladható, csak amit a munkáltató „ajánl”… tehát a munkaerő és a munka között - mint ember válik áruvá! Ez marad… hogy emberi mivoltában- netán a meglévő képességei birtokában használati értéket teremt- kivonva lett? Tehát marad a kizsákmányolás, immár békésen… igazságosság, méltányosság szóba sem jöhet!

Fejlettségi fok megint az ásó, kapa. Termelékenység tekintetében minden a „főnök” haszna! Vagyis folytatódik a politikai becstelenség és korlátoltság… a szép „zsiványtanya” konzerválására! Nevetséges különcségeiben maradnak a látomásos képek és az érdek mértani tagoltságában sejtelmes háttérként a szimbolikus alkotmány. Jaj!

Folyvást hiányos az érzet… a tanulság (bármely hatalom uralma alatt) - mindegy, hogy nemzet vagy egyén: hogy megfoszthasd ellenfeledet a támadás lehetőségétől, meg kell fosztanod a védekezés eszközeitől. Békésen? Veszélye napjainkban újfent: „az európai egyensúly és a nemzeti becsület örvén újból fenyegeti a politikai nagyravágyás.” Mint látjuk és érzékeljük is, úgy kicsiben, mint nagyban…

Igencsak létező a hatalmi despotizmus – alkalmazva fortélyai a látszatdemokrácián – szemfényvesztésein pénzügyi szédelgésein át, mára-ható léthelyzetünkben „alkotó” magasröptű frázisain és alantas kóklerfogásain keresztül is!

Kilátásaink az Orbáni érában: „Őszre a maradék néhány – közjogilag – független, hatalmi kontrollt jelentő intézmény is engedelmes kiszolgálójává válhat a kormány politikájának. A Magyar Nemzeti Bank új elnökét márciusban választhatják meg, április végére két új taggal egészülhet ki az Alkotmánybíróság, szeptemberben minden bizonnyal Szabó Máté ombudsmannak is mennie kell majd.”

Hogy lesz ebből váltás? Ami szó-szerint kiolvasható belőle: sehogy! A vágy, vágy marad: egy véletlen fellobbant lángocska – némi megütközéssel, ahol a megrendítő kései (eszmélések) töredékek között, stigmaként égetnek a mindennapok kontrasztjaként… csak megperzselődtünk. Gondolataink rejtett mélységeiben, ahol járunk most magányosan (a láthatatlan dolgok kellős közepében), mára a látszólag merő esetlegesség már nem lehet törvénnyé!

 

A délibáb valósága… vállalni a magányt.

 

Divatra-verekedett pártokkal
Téveteg fényem botladozzam?
Te nagy Isten!
Miért vagy fenn, ha nem tudatod
Most, vagy majdan,
Hogy kezdetem vagy-e, vagy éppen
végem?
Te sem értem… azt már érzem…
 
Helyedet foglalta ki „földhözragadt,”
Megkapta hatalmadat,
Boldogságára pirkadt -
Ítélhet!
 
Tegnapom bukott, lett „törpe”- rend:
Felettem kegyeit osztja a világban,
                        S „az ország himnuszát énekelték”

meg!--

 

 

Lám! A CÖF, a „békemenet apostolai” máris köpködik a szavakat- mocskolódnak, mert eszüket vesztve féltik a közpénzen jólfizetett helyüket! Szapulják is a 2014-es mozgalmat (összefogást)! Figyeljétek őket, mert a szavazóhelyiségek velük lesznek tele- Budapesten és ahol még elvegyülhetnek, majd többször állnak sorba – szavatolva ezzel is a Fidesz túlnyerését ismételten!

 „A volt kormányfőt (Bajnait) a szervezet szóvivője "reinkarnálódott Gyurcsány Ferencnek” nevezte. Fricz Tamás politológus azt mondta: Bajnaival nem a demokrácia erősödne meg, hanem újra a "posztkommunizmus és annak hálózatai"! Ha így lenne, a „Milla” vagy a „Szolidaritás” kötött volna vele szövetséget?

Ki sárgul, ki meg vörösödik épp, de „ezek” a „békemenetben”csak békétlenkednek (csak így minősíthetem őket) a tamáskodó önjelölt ”apostolok” (a hazugság apostolai), akik már megalakulásukkor egy hanyatló polgári filozófiát képviseltek- lényegében nem ismerik föl a valót! Hamis tudatnak adnak teret, ezt állítják be igaznak, és mert a valóságot törekednek hozzáigazítani egy torz világképhez! Magyarul, lefizetett emberei a hatalomnak! Érdek igazítja őket útba- e menet, szubjektív látszatszabadságnak ad teret, a valóság önkényes (felülről eligazított) értelmezéséhez duzzasztva! Logikai-bicsak a hamis alapkoncepción belül… gratulálok nekik! Ne fossatok fiúk, megmarad a jól megfizetett helyetek, és helyén marad a ’fő is – úgy hogy nyalhattok még feneket!

„Kövér László szerint, ha a Békemenet 1994, „a kommunisták hatalomba való első visszatérése”(mondja egy volt kommunista!) előtt szerveződik meg, ma nem itt tartana Magyarország.” Vajon hol? (lejjebb!- mondom csendben, erkölcsileg bizonyosan…) Még hogy nem a hatalom talpnyalói?!

Unikum…?!

„Az MSZP szerint a magyar jogállam még él, az LMP pedig új szakaszban reménykedik az Alkotmánybíróság döntése és a Fidesz frakcióvezetőjének bejelentése után.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteken bejelentette, hogy nem lesz választási regisztráció 2014-ben, miután az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a regisztrációs kötelezettség alaptörvény-ellenes.” Ennyi! És lássuk a pártok sületlen hozzáállásait:MSZP- LMP vélemény a címben(azt hiszem jobb, ha részemről no komment!- hiszen, mint látjuk az MSZP vélemények legitimálják épp a Fideszt – szomorú, de észre sem veszik!)… DK: Állítsátok meg Molnárt! - meghátrált a Fidesz! Valóban? – meghátrálás volna? Jaj! Egyedül Gyurcsány volt végig következetes! „Együtt 2014”: "nincs az a fenyegetés vagy álcivil lejárató kampány, amely megakadályozhatná, hogy a változást akaró demokraták Magyarország utcáin és terein is kifejezzék tiltakozásukat" – tudatta a választói mozgalom.” Nos ekkor fogtok csodálkozni igazán, hogy épp ti játszátok a Fidesz kezére a további kormányzati időt, balhé és a szükségállapot (!) – akkor már választás sem lesz!

KDNP:nem ellenzék- de nem is keresztény, nem hagyhatom vélemény nélkűl: „…kifogásolták, hogy a határozatról a kihirdetés előtt megjelentek információk és kommentárok több hírportálon.” Elég kétszínű, sunyi és ostoba hozzáállás… Jobbik felelősöket keresne: hm… „…a felelősségnek addig van értelme, amíg egyénhez kötött, abban a pillanatban kicsúszik a kezünk közűl, mihelyst a cselekvő egyént intézménnyi keretbe helyezzük… Minél többet hangsúlyozza valaki a politikai felelősséget, annál nagyobb a gyanú, hogy magáról a felelősségről viszonylag keveset gondol az illető”!

Megjegyzés: nem vagyok Fideszes, de amit az ellenzék leművel az már gyerekes…(!) Gondolkodás nem erőssége egyiküknek sem? Gumicsont volt (a mögöttest kellene meglátni!)– rágódtatok már eleget - az ÁB nem csinált semmit – illetve mást nem is tehetett… álvita volt, olyan félig tele vagy félig üres a pohár! – „fenyegetés”?  (2014-s szervezet) – ha nincs érdemi meglátás, érv - teljesen felesleges! Nem is csodálkozom ezek után, hogy a Fidesz nyer – mert nyerni fog… mert az orrotokig sem láttok! Ennyi csak mit tudtok? Ha meg akarod ismerni ellenfeledet, akkor annak bőrébe kell bújni, ha nem teszed- semmit sem tettél, csak vagdalkozól!

2013.01. 05.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 235
Tegnapi: 297
Heti: 1 124
Havi: 4 831
Össz.: 364 320

Látogatottság növelés
Oldal: "Kompországunk"...
Új szellem-kezdet - © 2008 - 2017 - pyrrhus.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »