A forradalom utóélete... (?)
Volt itt “fülkeforradalom, politikai-forradalom, társadalmi-forradalom, gazdasági-forradalom” és most az “adóforradalom”... lesz-e még valami? Ami lett, leginkább a semmi vagy időben kitolva, hogy valaminek látszék...
-Szabály, ismétlődés, nagyon meguntam.
S ki örvendeztem a törvénynek egykor,
ma fázom tőle, s félek: azt szeretném,
ha kizökkenne a rend a szokottból... – (szőke)
Megint sikerült egy szót lejáratni, a valóság bugris, sértő modorában: “csaknem egyenlő a leköpéssel.” Akik a nemzet bajait kémlelik- leginkább tehetetlenségében véli felfedezni annak épp kihamvadó tüzét... elhanyagoltságában a lehangolást, mert hálátlan a megszólalás. Ez az út sötét és kínos, e nemzet vergödő-évekre ítélt népével- hol kereshetünk önzetlen, megértő, vígasztaló, védő támaszt és kihez fordulhatunk nyíltan (?) Itt lenn az egymáshoz-kötöttség azonos síkján vesződünk, küzdünk és szenvedhetünk tovább?
És még mindig nem tudjuk, mit választottunk, mit fogunk építeni, e “mineknevezzem” társadalomba, mely már szerződéssel kötelezett el az együttműködésre! Mit épp egy inci-finci társulat működtet a nagy-tudori címmel felruházva...
“Ha termékedre nincs vevő,
ne a vásárlóközönséget hibáztasd:
nem végeztél piackutatást, mielött munkádba fogtál.”
De feltételezhető az is, hogy a ‘közönség arra volt kíváncsi, hogyan, milyen felfogásban és technikai kivitelben oldja a drámai-feladatot... ki hatalomra most jutott és vezeti e nagy-nagy üzletláncot- hogy hogyan alakul a szereplők sorsa (leginkább a múlté?), a jelené még várat magára. Folyik tovább a színjáték, már a vallásos-mítikus érzület feltámasztásán fáradoznak. Az ember a maga adott körülményei között a társadalmi létnek csak egy szűk szegletét élheti át közvetlenül, elérhetetlen vágyak kiélésében a megtapasztalás-ráncait rajzolta át rajtunk az idő, de törvényekben kellene kikristályosodnia, az életnek lényegét adnia így kellene... lehangoló élményekkel csak sírunk, mintha ez volna legfőbb gondunk. Lelkeldezhetnénk a valón is, de a közönség túl heterogén és a sok szónoki színéskedés ellenére sem válik homogénné.
“Még sose soroltam el ízek
mindegyikét: húzó fanyart az ínynek...”
...ha sokáig páváskodsz a reggeli tükőrtojás előtt: kihűl,
s még levadász a sors- a cirkuszában kedélyes...
Vagy vakon engedsz szolgaként mindent? -- (Szőke)
Szóval, mit is építünk? A tapasztalaton túli világot keresik? Mint vélt igaz... sajnos, mert vallási érzülettel nem vagyok töltekezve. Az anyagi termelés, s mit vele foghatok, ha üres a gyomrom jobban érdekel. Ez ugyebár szubjektív ok... termelő és fogyasztó kategóriához tartozom.
Utána jöhet a szellem- gyönyőr kategóriája... kisérő jelenségként. Hogy isteni lesz-e bennem az “örjöngés” még kérdéses.
Általában akkor nyúlnak a valláshoz a hatalmak, mikor már nincs egy “épkézláb” ötletük a “hogyantovábbra”! természetesen ránk erőszakolni lehet, hogy a tudománytalanság, a babona, előítéletek bilincseiben tartsanak bennünket... de miért ez a nép-butítás? Objektív tudateltolódás azért öleli fel a szubjektív tényezőket talán, hogy hatékonyabb és ennél fogva kevésbé ütközik ki pártos jellege- vagy egyszín-érdekkel állunk szemben mire rásárgult a hatalom? Tehát egypártrendszer lesz megint?
A jobbikkal meg visszatérünk a fajszerű-matamatikához? A folyamat megindult... és remélem ki is pukkan! A mondás úgy szól: ne jobbra-balra tekingess, menj a magad útján- előre egyenest! Bár a “forradalom” igazi útjára csak visszatérve léphetünk megint... és tekintsük e rövid időszakot kitérőnek... (?)
Állok és figyelek... pusztulás van,
Pusztul a lélek,
magányküszöbére lépett-
meghurcolt ki más-magyar...
Ajkamon megdermedt a dal,
törpék jöjjetek!
Szívem mélyén füstölög a képzelet...
“Nem síratóéneket hallasz
...hiteles vallomás”, lett- történelmi adat.-- (Szőke Emil)
2010.09.20.