Légy erős…
„A rendbontás, ha rendszeres: rendszerbontás.” (!)
Taktikából, gyávaságból vagy talán elővigyázatosságból? – tárgyalni kezdett a Belügyminiszter… hupsz! - mondanám, kitört a béke? A fenét! Csak politikai „meggyőződését” adta az állásfoglalásban az utolsó „divat” szerint… közvetítve a hatalom ígéreteit, „holmi” – kilátásait!
Nemzetközi egyezménybe ütközik, ezért jogellenes a Lázár János és Balsai István által beterjesztett alkotmánymódosítás, amely a nyugdíjkorhatárt be nem töltöttek járadékát átalakítaná, néhány esetben elvenné – állítja a Helsinki Bizottság.
Már országossá duzzadt akarattal szerveződnek a sztrájkbizottságok! Mert szétterpeszkedett a hiteltelenség, nem hiszünk a kormánynak! Erő ellen erővel kell védekeznünk- igen, védtelenné váltunk és a jogtalanok alsóbbrendű helyzetébe süllyedünk egyre jobban… a hatalom még nagy politikai erővel rombolja az egységet, de ingadozásaihoz, mit a gyakorlatban folytat, hullámzásaihoz, változásaihoz, pártárnyalataihoz képtelenek lettünk alkalmazkodni. Nincs demokrácia, a parancsuralomtól meg elszoktunk. A tűrő, passzív állapot sorsát nem vállalhatjuk!
Az állam a politika terén sem nélkülözheti azt a hatalmas erőt, időt álló gondolatokat - tapasztalatot, amelyet a nép képvisel… Istennek egy hatalom képviselője (feje) sem képzelheti magát, hogy beképzelje - a népnek ezen isteni-törvények követelményeihez kell alkalmazkodnia!
Csak a kárhozatos rosszakarat- szánalomra méltók tudatlanságával (mi e hatalomban van nagy számban) akarhatja a népet félretolni és kizárni!
Már mindent elvettek, csak életünket hagyják meg? – nem könyörgöm érte, de jogos az önvédelem… behajtás megindult, felturbózott számlákat zászlóként lebegtetve (házam, autó nincs – elvitte a bank, megszűnt két munkahelyem stb. sorolhatnám problémáimat, de minek, ennek az érzéketlen ostoba hatalomnak?) Utcára kerülök hamarosan, mert pénzem már nem elég egy albérletre, de nem tudom milyen eljárásban „avatnak” hajléktalannak - hiszen amiből élek harmincegynéhány-ezer forint csak. Nem panaszként mondom, de vesztenivalóm nincsen, így belém nem ajánlott kötni mégsem… önvédem magamat! És hányan, de hányan vagyunk „áldozatra” e sorsnak (soha nem tagadva el hibám!)? Jó volna elkülöníteni az „egyéni” gondolatokat a hatalomból, s megkísérelni irányelveket alkotni a köz- javára, hogy ne érezzük a felénk áramló érzéketlenséget, érdektelenséget, mit lenézőleg sugároznak:
„kinek semmije sincsen, annyit is ér”… nagy kár, hogy „hitvallásukba” nem szerepel! Erkölcsi alapot, a lelkiismeret tisztaságát, a biztos igazságot ily’ ügyekben nem ad, nem is garantálhat a hatalom- nem is kívánom - csak élni hagyjon, ha megélni nem is tudok! Hagyja békén a nyugdíjakat- a szerzett- jogot! Munkahelyeket teremtsen!
Hiába keresem mi jó, mi szép…
Szellemidézésem látványára ég
nyugtalanságom a jelenetnél.
Színvonaltalan lényegem kész-
titkaiba lépett s eszmélkedésén,
uszulja keservét múltjáért – (szőke)
u.i „Ismeret bátorság nélkül olyan, mintha nem is lenne. Merj is, ne csak ismerj.” (!)
2011.05.20.