Új szellem-kezdet

A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

Orbán a megújúlás országútján…

 

Jaj! – szegény fejemnek, kapkodhatom, hogy ki- mikor és hogyan talál meg, és ki- kivel köti magát egybe- ellenemre! Előérzetem, mi- balsejtelem váratlanul nem ér ugyan, de fáj- ürügyeket keresem, mégsem tudom befogni a szám… mert a Fidesz nagyvezír új-világot teremt, hol már nem elég a kétharmad és abba mindenki belefér, csak egy nem a bal-oldal- mert ugyebár ők a szélsőség! Alkotmányozásuk döngető erejét használva- emlékező bölcsességgé… egyénített változata egy-emberi akarat folytán - még nem tudjuk tragédiája, vagy a kor őrültsége – annak magyarázatát értelmetlennek, fölöslegesnek, sőt lehetetlennek ítélik meg. Előre megmondta az Mszp javaslataiból semmit el nem fogadnak- a mondanivalót meg gőgösen elzárják a „profánum vulgus” elől!- lészen majd kérdőív, amúgy általános tartalommal- népszavazás helyett (!)

Elötte még egy értékelést azért hallhatunk „magyarország megújúl” címmel… ami itt volt s mi még lesz mindennek nevezhető csak megújúlásnak nem, rémálmaim is valóra válnak lassan-lassan, hogy a sokk mi- vele jár egyszerre el ne vigyen.

Létezővel a képzelet-szülte mindennapi élet jelenségein, a természet megelevenített változatain át, egy mindenen túlmutató természettfölöttiség alkotja meg az Orbán által születőt, mint mondja is- hogy a történelemből innen-onnan összehordott valót megújúlásnak nevezi el… idealizált világ, korona-tan, különböző idolumok, keresztényi értékkel bíró vallási beállítottság. Valószínű ezért is a nyomor dinamikus fejlődése az irány, a szociális érzéketlenség, mert képzelgéssel teremteni nem lehet, a keretek közül mit a világ rá is kényszerít kilépni nem tud, csak meglévő elemeket kapcsolhat össze. Bizonyos értelemben mégis új az a világ csakugyan s- színeiben, hangulatában lett mássá…

Megújúlni (feltételezett pozitívumként kellene hatni) csak annak lehet, amit ismerünk is- értelmezett szavain keresztül inkább a visszaút biztos és azt megújúlásnak elnevezni több, mint botor dolog. Múltbéli folyamatok térképét adja meg, pozitív útikalauz mégsem lesz. Álmokra nem értelmezhetjük a jelent… arra kényszerít, hogy ismerjük fel és kérdőjelezzük meg önmagunkra és másokra vonatkozó irracionális hiedelmeket.

Egyben megújultam Orbánnak köszönhetően, hogy megtanít a létezés olyan aspektusára figyelni- amit korábban valami oknál fogva nem figyeltem, figyeltünk, ez a következmények értelmi rendszere és technikái. Egy bizonyos, hogy a megközelítés nem egy személy problémája (hívjuk Orbánnak) – de az egész népé. Temperamentuma és a karaktere a válasz! Keveri a kártyát rendesen, ezzel azt a látszatot is kelti sokakban, hogy melegszívű, jó- és népszerű… és az? Ő éppen felfelé a csúcson, míg népe lefelé … a fenéken alul- a reformjai által, és kofaként probálja eladni a nyomort megújúlásnak!

A Gyursány szerint…(?)

 

- „Szerinte nem "jobb belátásra tértek a fideszes urak", ez - mint írja - "sima csábítás", mert az több mint kínos lenne, ha a koalíció tényleg csak a Jobbikkal  alkotmányozna. A Fidesz tettestársat keres a "centrális politikai erőtér" alkotmányos rendszerének megalkotásához. "Az MSZP szóba sem jön, de akkor ki marad? Egyetlen lehetőség, hogy az LMP beadja a derekát" - írja a volt kormányfő.

…és véli: megvennék az ellenzéki pártot, engednék neki "kiharcolni" az Alkotmánybíróság megerősítését. Így az LMP azt mondhatná, volt értelme részt venni az "alkotmányozásban". Az MSZP-s képviselő abban bízik, hogy a Lehet Más a Politika sokat hangoztatott elvi politizálása mögött van személyes erkölcsi és politikai fedezet.

Ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy nehéz ellenállni a „Történelem Urának”. "Mert mint tudjuk a Fidesz mögött az Ő akarata húzódik meg. S ha ő Orbán Viktor által közvetíti a végső igazságot és hív küzdelemre, akkor nincs mit tenni: menni kell. Tényleg menni kell?" - teszi fel a kérdést írása végén a volt kormányfő”…

 

…ki kuruc, s ki labanc? Csak van a márciusi fuvallat?

Megdermesztett életemnek ezer-ágában fájdalommal

törvényt ülve magyarkodva,

     mi vár az üdvre- ma megriaszt…

törpe-aggyal, jaj- nagyon fájsz néha, vágyam-

vallomásom Ó! Hatalom, téged már nem akar!

Jót nem- csak rosszat bűvöl az akarat,

     csodálva ámulattal

disznek megpakolva szándékkal a kirakat emléknek igazgat,

lélekre álmodni újnak az álmot, mi volt- most újnak harsant-- (szőke)

 

Ui.- hiába no, az emberi gondolkodás sajnos nem olyan egyszerű és egyértelmű, mint hinni szeretnénk. Együtt kell hát élnünk az ilyenfajta bonyolult dolgokkal, és tanulnunk kell belölük…

„Jóváhagyással a rossz nem válik jóvá, ha semmiképp nem lehet rajta változtatni, rosszá kell hagyni!”

A legújabb csemege a ny.pénztárak körül csökkenő bevétel- elúszott a kétéves megtakarítási elképzelés, de is jó volna tudni, hogy mi még?

“...az államnak átadott vagyon a korábbi okfejtés szerint tovább apad, méghozzá 2200-2400 milliárd forintra.” – rohadtul göröngyös az ország-útja…

2010.02.05.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 512
Tegnapi: 253
Heti: 1 193
Havi: 6 830
Össz.: 381 867

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán a megújúlás országútján…
Új szellem-kezdet - © 2008 - 2017 - pyrrhus.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »