Aratunk…
„emlék-kaszáló illatoz”
Hoffman Rózsa béklyózottságából ébredt ballábbal és nyitva maradt álmaiból egy látomás-kapuja - álmosan, hájas hátsóját ágyszélre helyezve (minden más munkálkodást félrehagyva), de még indulni- képtelen-gyakorlattal cipőjébe helyezte lúdtalpbetétéjét… máris a tudattalanból tudatosodott a felismerés és rá a válasz: mire jó a mindennapos torna (!)Megállapításom: meglepő, hogy a valótlanszerű tétova helyzetet éppen egy tapinthatóan konkrét tárgy kényszeríti felismeréssé – hol a tárgyi környezet hirtelen megtelt mocorgó feszültséggel… és demagóg- belső-terében formálódott képpé!
Megjegyzésem: embertelen demagógia ott hódít teret, ahol mindig elfogadják a féligazságokat, a közhelyeket, ahol nem hatolnak a felszín mögé (!) - hihető-e az alkalom valóságténye, hogy szétválasztja-e az esetlegest a törvényszerűtől, a látszatot az igazságtól? Hát nem! Hogy lehet a fény hatalmát, erejét hirdetni úgy, ha benne a szellemi sötétség generálja indulatait és vele megsemmisítő erejű jelzőket teremt?
„Hoffmann Rózsa szerint "alulképzett újságírók" korábban "csacsi kérdéseket tettek fel neki", ezért nagyon óvatosan fogalmazok.(Teszem hozzá: Ismerős a kép, ama nyikhaj tollforgatókról, akik még terroristák is!) A minden tudást és erkölcsöt megtestesítő Államtitkár Asszony azt is mondta: "...eddig hájas, lúdtalpas gyerekeket neveltek". Ennek a mindennapi testnevelés órák bevezetésével vége.” Megállapítása visszavonhatatlanul végleges?
Olyan freudi - tudattalanból kiinduló (lám! - a helyzetéből adódó reális „számvetés” hájas és lúdtalpas nagyasszonyunk nyilatkozatával - mondandójának pátoszával értékelést nem kívánva parancsolón megállapít), ahogy meggyőző-hittel cuppan a témára történetileg, ami- a mai társadalmi helyzetértékelés dacos biztonságával kezelt üres szemfényvesztése, mi már meggyőző-hitével- átitatott gyakorlati igazságát hirdeti - egy lázadó indulatával - ahogy „lógok a szeren”, hogy „Ne üljön lelkünkre szenvedés./ Ne csípje testünket féreg.” Így őrizzük meg magunkat jobb időkre?
Némely dolog annyira összekuszált, hogy szálait sem látjuk, vagy merev - vagy épp cseppfolyós állapotában… tudományos előrelátás biztos nincs. Teszik, Orbánék azt, amit fontosnak hisznek - elkezdenek valamit, aztán vagy bejön, vagy nem. A formális és a reális lehetőségek, átmennek egymásba (heveny a láz) - formális felvetés lehet még reális valóság és fordítva (önzés vezérelt megoldásaiban érdekkel vonta „magas” mérlegét). Egyelőre, a múlt „szoci”-s besározása tűnik még mindig kifizetődőnek, amiért is ő megtett mindent, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszűnjék, de mert 2004 óta van - létezik, szégyelli magát az előzők helyett is!
"Sikeresen működtünk együtt azokban a jogi kérdésekben, amelyek aggodalmat keltettek a bizottságban az uniós jog megsértése miatt. Örömmel tölt el, hogy lépésről lépésre, egyik ügyben a másik után találjuk meg a megoldást" - fogalmazott a bizottság elnöke Barroso.
No - akkor lehet tartania markát, jön a pénz, és felpörög a gazdaság… dagadhat a mell és a zseb! „Orbán Viktor külföldön "jó demokratának mutatja magát", de hazájában olyan politikát követ, amelyet a szélsőjobboldali Jobbik "inspirál". Az uniós partnerek ezt "nem akarják észrevenni, és inkább félrenéznek" - fogalmaztak.”
Elnézve, hogy elnéznek, merthogy summázva a múlt - elnézik a tudottat is, mert diktál a haszon, álcázott a becsület, hol domborodik a szabad természet és a rang – lényegét nem mutatva, válságát isten békéjének hívja, de a holnaptól, hogy elvehetnek mindent, már hányingere van, émely és undor, elidegenedés a tisztességtől. Ezekkel nyújtja az éveket- ördög-űzni szituálja azokat, s okait a csalásnak ellenre áttestálva szenvedéllyel alakítja a mindig jelent, mi a haszonlesés anarchiájával a kedvek paradicsoma lett! Mit várhatok mást, ha ránk telepedett a hatalom és pörölycsapással cséphadarja holnapom? Hol a gondolat kormozza perceit, mégis félelmével, kínnal tűri kimondatlan létbizonytalanságát – ott a harag belsőt mar, befúlva vágyain közérzetre főlfűlt indulattal illúzionált! Munkát ad a pszichiátriának és az elemzés ott jut el a dolgok végső lényegéig!
Brüsszel után irány Moszkva! Nem is olyan régen még sikítozott az orosz kapcsolatok miatt: "A magyar kormány Oroszország-politikája érthetetlen. Értelmetlen az a kijelentés, miszerint Magyarország híd Oroszország és a Nyugat között: Magyarország helye a nyugati oldalon van." Most mi történt? – sikerült fordítani magán vagy köpönyegét cserélte újra? Már más a hangsúlya nyilatkozatainak: „Mi, magyarok tisztában vagyunk azzal, hogy Oroszország milyen fontos partnerünk. Tisztában vagyunk Oroszország súlyával és jelentőségével is" – hangsúlyozta Orbán Viktor. De megvilágosodott egyszerre! „Veni, vidi, vici” – jöttem láttam, győztem!
Remélem, súlyán kezeli Putyin a sokk-hatású kétszínűségét (!)
A pénzmozgások meg tömény spekuláción alapulnak, de a „kuszaszemű” NGM-vezér ne örüljön a 290-es beállításnak, mert nem oly régen még azt mondta, hogy 280 lesz – mikor mond, mondanak igazat, mi mikor higgyük, hogy mi az igaz (?) - no – ez a kérdés nyitott marad.
Míg Matolcsy fényezi a forintot (sok „szidolt” felhasznál), addig szánkig ér a szar és mélypontján a közérzet… alkalmi menetek keserűségéből (éhségmenetek) a célok és hasznok világában jelképez valót, de pozitív fordulatot nem ad.
Adj Uram mindjárt mindent! Orbán és Matolcsy varázsa – tüstént akaró, ősemberi-vágyaikból fakadóan sántít a kutya… „Pillanatfelvétel kettejük szodomista bűnbeeséséről.”
Egy biztos csak, hamis minden! Tározók vásárlása (visszavétele), megint csak egy furcsa előre nem látható haszna – csak sejthető – valamit tudhatnak, amit mi még nem is sejtünk – de labilis mindenképp, mint politikájuk… mert egy kis szél bármelyik irányból erősítheti vagy el is fújhatja elképzeléseiket, a stratégiai ágazatok visszavételével…
„ a Jobbik egyetért, ám – mint írták – nincs magyarázat arra, hogy a kilátásba helyezett vételár miért haladja meg többszörösen a becsült cégértéket.” Irány a bíróság! – és ott mit várnak?
Fővesztést vagy főhajtást? Majd Orbán a tér fogyásával ábrázolja az idő múlását, mit ünnepéllyel csúcsára emel – merthogy élni kell e talpalatnyi helyen! Magyarázatnak ott az érzelem- megértése után az összeborulás, mert egymáshoz kötődnek a pártok, gondolatok és kiváltó a látomás, hogy nem nagyzási hóbortra költődött a pénz, hanem a parány térben a Magyarság nagyságát hozza vissza fényében és időben, mi már régtől megilleti a hazát!
Hol a valóság, valóság marad, csak a fénye halványult tündérléptű gyöngédséggé, Meseországunkban, ahol az összejátszás ritka finomságú, de torz-képe ráárad az időre… a Horthy-időkre! Olyan „unortodox”-os küzdelem a létért!
Most sokan gondolják úgy, hogy (hol most jelzők sora jöhet) ennek elment az esze… olyan Darwini a kép: a gyenge elhull, az erős uralkodik a többi fölött (biológia törvénye)!
A XX. század emberi történelmére vetítve, már így szólt e tétel: „a fajok – élet-halálharcot vívnak öröktől fogva örökké” (!) - ezért oltották le a világítást a Colosseumban, Rómában, mert megvilágosodtak az embertelenségben - és ezért nem oltották le a parlamenti világítást Budapesten, mert nagy lett a szellemi sötétség mára!
Eret szorít a véletlen…
Külső világom,
Belső problémámmal már formát bont.
Mint alkotás, kit megmunkált a szobrász… rohanok
A vakvilágnak valószínűtlen… talán szerencséltet
Némi viszonzással a sors
Ott, hol a sors ily’ furcsának megalkotott.
A kor anyaga vagyok, barát és ellenség
Egymagamból,
Hol már szólít valóm:
Uram hagyja el álomszigetét, most! –(szőke)
2013.02.01.