Új szellem-kezdet

A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

Orbán férfias kiállása…

 

Ha jó a szó s halló hallja meg”- így lett hideg-meleg

az opártos ellentéteken, hol opálossá telt a szem— (szőke)

 

"A magyar jobboldal Orbánnal az élen kiír bennünket a világból. Primitív és erőszakos szittyamagyarkodásuk magányossá tesz bennünket" – (Gyurcsány)

 

A férfias kiállás után , mára már férfiatlan lapítás van-  Orbánunk - mert sokra nem nézi Brüsszel - megtanulhatja, hogy a néppel való bánásmód lélektana nem „piskóta” – melyet se könyvből, sem másból nem meríthet- nem mindig akaratának megfelelően hajlítgathat… lesz még baj, hogy nem számol az öntudattal, ha felszínre kerül a nemzeti büszkeség (’elnökünk jelenleg harcol, véd- leginkább bakizik). Lásd szlovákiát (bajok sora van a magyarnak), Romániában is hasonlóképpen (hívjuk akár szélsőségnek, de már ellenünk lépnek fel), Szerbiában történelmi részeket sajátjuknak vallva zárják ki a magyart (Hunyadi a „törökverő” nem magyar- szerb és annak a történelemnek része!) Hajaj- tüzfészke lett mibe nyúlt Orbán… Brüsszelről már nem is beszélek.

 

"Teljes nemzeti egység alakult ki arról, hogy Magyarország ne mondjon le a független adópolitikáról, gazdaságpolitikájának középpontjában ugyanis az áll, hogy Közép-Európa, majd egész Európa legversenyképesebb adórendszerét építse fel" – (Orbán)

 

No- ezt a sort is végig jajgathatnám, de nem teszem, mert amit csinál Matolcsyval siralmas… méghogy az adórendszer versenyképes volna, lesz itt bukta! Már most mondom, „mit megnyert a réven, elveszíti a vámon” (!) Ragaszkodó a formához, de a tartalmat már figyelmenkívűl hagyja- betöltésében érvényesülő bölcsességével, indítékaival eszközeit illetően szkeptikus vagyok és maradok, még akkor is, hogy egyre halkuló kritikával illetik idehaza…(nyílván Brüsszel véleményére várnak) - a tapasztalat bizonyít majd, s ha semmivé lesz a gazdaságpolitika, jön a magyarázat, hogy a körülmények, és- vagy a szocialisták nem kostólták meg (csak be-kostólták)  Orbán-Matolcsy pudingját! Szerintem máris kérdőjelezett használhatósága! A józan megfontolás– a „PAKTUM” megtagadásával, nem sajátja e hatalomnak…

 „Sajnos, csak a jogtalanság hézagmentes. Iustitia kiskapui bezárhatatlanok.” (!?)

 

“A versenyképesség-növelő paktumról március 11-ről 12-re virradó éjszaka állapodtak meg az euróövezeti országok állam- és kormányfői Brüsszelben. "Ennek lényege, hogy az euróövezethez tartozó országok néhány területen megpróbálják a gazdaságpolitikájukat minden korábbinál szorosabban összehangolni. Adóügyekben a megállapodás ugyan óvatos, de egyértelmű az iránya, ugyanis a társaságiadó-alapok harmonizációját tűzték ki célul. Ezzel szemben az országnak független adópolitikára van szüksége. Ha Magyarország elfogadna egy olyan harmonizált alapot, mint amit most terveznek létrehozni, a magyar gazdaság jelentősen veszítene növekedéséből" – (Orbán)

…tessék mondani a magyar gazdaság mikor kezdett növekedni? Nem rég még az üres keretekben hajkurászták a csontvázakat- mára még mindig csak látszat-eredménnyel dolgozik… mit lehazudnak- legalább itthon ne adják el valaminek, hiszen munkahelyek szünnek és nem keletkeznek.

Munkanélküliség épp százezerrel nőtt! Amint a gazdagoknak kedvezményez, azt a szegényekre veregeti (!) Gazdaság növekedett- csak nem ide sorolja a ’pénztárak lenyúlását? A táppénzek felére-„vételével” nyert (esetleg) öt milliárdot?

Tervek vannak, mit meglibbentett egy kis szellő… szelet vetett és csak reményleni merem vihart már nem arat! De- mert Orbán a soros elnök, ellent-mond Brüsszelnek, neki nem parancsol és meg nem határoz semmit, mit mindenki ott paktumként elfogadott, számára még megfontolásra sem ajálható!

Oly nagy harcot folytat mindenki ellen, hogy már Európában is csak azért elnök, mert „sorossága” folytán megválasztották – de csak dísznek tartják és várják a félév lejártát! Minden fontos dologból kihagyják és ezt kizárólag csak saját magának köszönheti… a színi-előadás nem mindenhol hoz sikert.

„Nem csoda, hogy ritka a mártír képviselő. A hazából élni kifizetődőbb, mint meghalni érte.” (!)

A páholyból bírálni, kifogásokat emelni, bizonygatni jobbantudását, majd ócsárolni lett sajátja az ’elnöknek- így nem lesz fejlődés, nem lehet! Nem az együttérzést erősíti, nem az összetartozást- nem kiséri az elmaradhatatlan szociális tartalommal való telítés- munkálkodását, de túlfeszíti az erkölcsi húrt – és már minden húrt a nemzet vonatkozásában.

Fáradságotrabló főszerephez jutott, olyan szerep elviselője lett, mely idő és pénzrabló. Holott szerénységgel messzebbre jutott volna… de így csak széthúzás , külön érdekek kialakulása, gyanúsítgatás jellemzi jelenlétét, féltékenykedések és álhírek keletkezéséhez vezetett… és megint a másokra mutogatás, mit be is ültet hallgatósága lelkületébe és hangulatába. Ebbe nagy!

Mélységes szánalommal szemlélem, mert nem tekinti érdekszövetségnek az úniót- ezt fájlalom, mert segítség lehetett volna itthon a közjó önzetlen előmozdítására…

Majd amikor elbírálják a pályázati pénzeket, és esetleg kimaradunk belöle, hová fordulunk… (?) Ötletszerűségük eddig sem vitt elöbbre- nincs szervezés, összefogás is csak hazudva, rendszereresség és szoros együttműködés sem, mert mindent jobban tudnak másoktól- ez jellemzi a fideszi-politikát, ez jellemzi Matolcsy gazdaságát és magát Orbánt is……gőggel- e béke természete ellen vall,

“Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy a magyar európai uniós elnökség nagy siker előtt áll, tekintettel arra, hogy a tagállamokkal sikerült tető alá hozni hat olyan jogszabály végső szövegtervezetét, amelyet most csütörtökön és pénteken az EU-s miniszterelnökök jóváhagyhatnak.”
…és melyek azok? - nyugtával a napot!

 

…gőggel e béke természete ellen vall,

hol cinikus-„magány” fölé „sátrul” a végtelen

     s elterül, mint szemnek a róna-

      befejezhetetlen…

Apostoli-kapzsisága minden bajnak gyökere,

fösvény lázában anyagi-

      lelke világa küzd deficittel,

hol jót nem áll a kedv,

     nem is kell megfizetned érte,

csak szolgálni és halni rendre— (szőke)

 

u.i. a Jobbik hozzáállása most is magasan fölülmúlta a kétharmados frakciókat… igazságérzetük is nagyobb volt náluknál… bátor észrevételezés a miniszterek munkájának hiányosságait illetően, nálam elnyerték a jeles mínősítést… (!)

A Kdnp és a Fidesz csak saját jelzőit osztogatva, azt másokra testálva- tévedéseivel a történelem és társadalom mélyebb megértését nem hozza- a népakaratba vetett hit igazolására (választói akarat !?) Nos ezért tartom helyesnek, hogy e cirkuszból az MSZP és az LMP távol maradt…A közérdek és közjó szelleme elhalt, ezeket még Szili hozzászólásaival sem tudják visszahozni az „élők” sorába- szép lózungokkal sokra nem megyünk… munkához való jog nem kérdéses, de nincs munkahely, már ő is háttal megy előre – egyenlőtlenséggel, „rabszolgatartással”- éhbérrel a szavak nevetségesek, pláne egy volt szocialista szájából… alkotmány soha nem lesz mindannyiunk alaptörvénye- mert a jogok gyakorlása még tityeg-totyog, spekuláció van, s kinek van pénze- annak van joga is… mi itt körvonalas- az a legsötétebb középkor.

Ez még akkor is igaz, ha Orbán az élelmiszerárakban módosítást szeretne elérni- szándék lenne a lényeg? - (minthogy a pokolba-vezető út is jószándékkal van kikövezve?) – tehát nem a gyakorlat, mert túlzottan is feltételes és ha… de hagyjuk, lehet benne igaz is- minthogy a „barmot” is etetni kell, ha azt akatjuk- hogy húzzon.

Ettől még megtévesztőbb az irány, ami felé haladunk gazdaságával…nincs meg a kellő bátorsága, hogy a nagy állami-gazdaságokat visszahozza, hogy kiépítsen egy állami üzletláncot, hogy valalamilyen néven nevezett közösségekbe tömörítse a gazdálkodókat, hogy a nagy számok törvénye alapján valósuljon meg az újra elosztás… de nem, mert az adórendszerével „hazavágta” az egészet! Nincs cukorgyár, acélgyár- ruhagyár, acélárugyár, kohászat ahogy régen mondták- kőnnyű- és nehéziparunk és bányászatunk… lehetnénk büszkék, de nem a magyarkodás „kialakítása” által… a nemzetek feltüzelése könnyebb talán, de számunkra soha nem lesz kifizetődő „vállalkozás”! Megöregedtünk nekünk egyik nap olyan, mint a másik és várjuk a csodát, nézzük nap-nap után hogy szenved családunk- hol jutalmul Kósától kaptuk meg- talán érdemünk gyanánt (?) - az elmarasztaló szavakat (!)

Így már embernek sem érezhetjük magunkat…lassan-lassan a sárban dagonyázunk, mint… de fontos a kétkamarás parlament- minek is? Elnevezéseket adunk, mint Magyarország (hol a bánatban voltan eddig?), országgyülés helyett nemzetgyűlés (!) mi a frász, ha munkájuk szart nem ér?

Erkölcsök tekintetében meg szabadon követhetjük a hatalmat? Jaj…hogy ”félelem nélkül, hogy valaha kevésbé jó lesz, remény nélkül, hogy valami jobb lehet”. (!?)

„Hogyha soká akarsz élni, semmit se szívj mellre! A „füstölgés” ártalmasabb a dohányzásnál is.” (!) Megfogadom…

 

…míg félelmén van sok botor- mihaszna jámbor,

hogy ördöggel cimborál,

    lett nyomor,

hol rongyokkal-takart alakban járulhat a trónhoz,

hogy üres markát fordítsa kedvre-

    kérve, esdekelve (sírok, míg ezt írom)-

a jobb-sorshoz szokott magyar, ki- volt egykoron,

    most vakon,

népe zárt-magányába élve-halva, mert van már király?— (szőke)

 

2011.03. 24.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 546
Tegnapi: 253
Heti: 1 227
Havi: 6 864
Össz.: 381 901

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán férfias kiállása…
Új szellem-kezdet - © 2008 - 2017 - pyrrhus.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »