Új szellem-kezdet

Római Péter? Egyvelegben…

Jóslat nélkül is világvége, ha magyar!

Így elmélkedem: Ha Orbánból indulok ki, kő-kövön itt sem maradhat… amit az előd felépített, lerombolja azt – ebben nincs tisztelet csak féltékenység. Erős oldala az ártani vágyás- a vetélkedés lélekemelő működtetése, hogy eltűnjenek a különbségek, amúgy is értetlen pásztori okoskodással… híd lesz a pokol és menny között (magyarnál ez természetes, már - mint az átjárhatósága - időalagútjában). Az aratás itt bőséges, csak a „munkás” lesz kevés – visszáshelyzetek sora lesz, ha a magyar nevet meghallja a világ – Orbán alatt oly „nagyra” nőtt e haza és fogalma, hogy csak idézni kell Keresztelő Szent János szavait, amidőn így szólt: „Aki utánam jövendő, hatalmasabb nálamnál, akinek nem vagyok méltó saruit hordani.” (Máté 3, 11-12) – és máris úgy vetik a szentostyákat, mint a magot, minthogy „papokat fogtok aratni”, ha elmélyített a lelki-talaj kellően eucharisztikusan – nehogy fejére nőjenek a „nagy”- embernek: ezt hívnám a durva, szeretetlen távolságtartásnak inkább.

A túl sok pedofil fajtárs nehogy megkörnyékezze… no, és a vatikáni botrányok után Orbán oligarchái lehessenek felszentelve, melyre pályáztatás után elnyerhetik az áldást jutalom gyanánt felkenve, hogy hamvas-orcájuk másik felét is odatarthassák! Seneca után Petronius Arbiter úgy állapította meg: „Qualis dominus, talis est servus” (Amilyen az úr, olyan a szolgája!)

Miután minden meg lesz – várni fogja Orbán látogatását – merthogy a Vezér - Isten földi helytartóját felvilágosította pokoli észjárással, mely szerint itt minden közös – közös Isten, közös Egyház, közös hit (talán még át is keresztelkedik – egy „kis” haszonért), akkor már közös a világnézet, közös Krisztushoz kötöttség azonos síkján vesződünk, küzdünk és szenvedünk!  Lesz már védő támaszunk, Máriának, azaz Mária országának csak ez hiányzott! Ahogy onnan hazajőve (a kötelező audienciát letudva) elmondhassa néktek Orbánunk: Isten a szívébe zárt (ezért is imádjatok engem!) - és hozom néktek földi helytartójának meleg és szerető üdvözletét. Ő biztosított engem, hogy naponta imádkozik értetek (töltődjetek az üdvözítő malaszttal, mert enni nem lesz!), viszont alázattal kéri a ti buzgó imádságtokat is!

Konklúzióm:

Valahogy nem vagyok oda egy magyar pápától, aki magyar (csakis vezetőinkre érthető) az mindig is „pápább a pápától”! Az a piciny árnyalat (hívjuk gúnynak) – az a kis hangulatnyi szösszenet, mely belsőmből tükröz némi zaklatottságot – most mégis vádló panaszként tört fel – ateistán összefüggéstelen (összegfüggést ne is keres, merthogy „bolond likból bolond szél fúj”), sok a kérdés és egyre több, hogy pereg az „olvasó”…

Újabb drágulások jönnek…

Kell a malaszt, ha már malacunk nem lesz!

„Decemberben a növényi termékek termelői ára 26,1 százalékkal, az állatoké és az állati termékeké 4,5 százalékkal volt magasabb, mint 2011 decemberében. Az év egészében a növényi termékek körében 17,8, az élő állatoknál és állati termékeknél 11 százalékos emelkedést mért a KSH…

Szegény Matolcsy Györgyre rájár a rúd. Miután végre elismerte, hogy a magyar gazdaság recesszióba zuhant, végül az általa bemondott másfél százalékos recessziónál is nagyobb visszaesés jött.”

Lényeg, ami lényeg - vége…

„a belső fogyasztás visszaesése, a gyenge ipari teljesítmény, és a gyenge beruházási ráta már egyértelműen az unortodox gazdaságpolitikához köthető.”

Épp olvasok egy szégyenpadról: 2004 óta kiszorultunk és várjuk az óta is a csodát. Engem nem vigasztal, hogy ki van előttünk és mögöttünk, de szégyennel tölt el vezetőink hozzá-nem- értéséből származó tehetetlenség. A gazdaság szarrá lett, nincs munkahely, éhbérért dolgoztatnak… nehéz szép szavakat találni, mi felrázhatna bárkit is. Persze, hogy a megítélés negatív- soha így ki nem kerülünk semmiből, az adóhoz, mely egykulcsos – ahhoz való ragaszkodás mindent elvisz! Lehet - nem jól magyarázom, mit belelátok bajainkban, csak a hibákat érzékeltetem - amolyan érzelmi síkon… a hozzáállással van a baj, de nem a bizottságoknál, nem is külfölddel, hanem vezetőink embertelen buta hozzáállásából következően a baj.

Ha erősebb tagállamokat, mint Franciaországot is szorongathatnak, akkor bennünket bármikor megfingathatnak – Matolcsy nekünk semmire sem garancia.

Egyre talán: megtalálja a módját az MNB tartalékokhoz való hozzányúlásnak, majd lenyúlásnak (el is pazarolják), hogy „becsületük” kimattult részét fényesítgessék, ettől még az ország semmiből ki nem jön… nem is jöhet - ha nincs gazdaság… lásd: a nyugdíjkasszát hová fizették (eltapsolták) – az árfolyammozgások következtében nemhogy csökkent volna az ország adósága, de még nőtt is. Nálunk minden így működik!

Szard össze magad Orbán, ha a hülye Matolcsy barátodhoz és elmebajos ötleteihez ragaszkodsz, téged sem nézhetlek különbnek ezért. Mondhatnám az IMF dolgát is – a kedvezményes hiteleket, de még gyávák is vagytok – a függetlenedésért feláldozzátok az ország felét, hol már a lélek is nyomorodik, a léthelyzetek miatt az élethez való jog is megszűnt – szabadságunk nem is volt (az csak ott lehet, ahol létezik önálló döntés is!)!

Sztrájk, sztrájk hátán…

Nem tudott megegyezni a PDSZ a humánerőforrás minisztérium képviselőivel pénteken.

Akkor itt az idő egy igazi összefogásra – éhségmenetek, szocik, szövetségesek, ellenzékiek, tanárok és diákok! - hajrá! Mindenki mindenkivel és máris aláfűtve ennek a „kedves” Kormánynak – no- és hadd lássa a külföld, hogy mit tettek, irány a kifelé kommunikáció, merthogy ez eddig tiltva volt, csakis Orbán kommunikált kifelé, persze a valóság megmásításával mindig pozitív volt a kép! Győzhetünk! Nem hagyhatjuk, hogy az a néhány CÖF és „békemeneti”-tag szabjon irányt a mindennapoknak! Ebből már elég, nem személyi-kultusz van (még ha efelé is szeretnék tolni a helyzeteket – fizetett tapsoncok, fizetett hozzászólók, magyarul sem tudó külföldiek iderendelése) - szégyen!

 Jól összemostam, elképzelésem és gyakorlatában a jelen valóságát, így vagy úgy kihámozható: nem jól mennek dolgaink… ha nagyok a kilátások, akkor egy szűk elit arat, ha kicsiny a rés melyen láttatunk, akkor az ország fele szív, mint a torkos-borz… Nehéz az élet, nehéz a lélek- súlya már-már elviselhetetlen, irányítani csak magunk irányíthatjuk magunkat (ez belső parancsunk), ha hagyjuk, hogy tereljenek bennünket, akkor a „nyáj” csak bégethet…

Székelyzászlót lenget a szél! Itthoni dolgaink (bármennyire is szeretnénk), hogy magunkra maradtunk, oly „evidens”, ahogy a székelyautonómia nem a mi dolgunk, még akkor sem, ha Semjén és Kövér ezt szeretnék – nem megy! – más ország, más törvények (közöd?), diplomáciai bonyodalmak sorát adja. Emberi jogokra hivatkoznak, huh- de álságos. És idehaza, amit sárba tipornak? Majd lesz határzár! – és izgulhatnak, a szavazatok, hogy jutnak át rajta…(!) Prózai egyszerűséggel a tény, feszül az „erő” – megújító energiáit a tudat telíthetetlen tárában fölgyűlt tapasztalat rideg számítással mossa át… eredmény: fölösleges erőlködés, mert beszarunk és még ártunk is másoknak! Pont azoknak, akiket védeni szeretnénk!

Az itthoni dolgainkban négy-millióan magunkra maradtunk, szar-korát adta a jelen, megújítójaként fos lett minden… elviselhetetlenség tudatában sem találjuk ellenszerét, hogy egybeálljon valamivé?

2014-es szerveződés korán ébredt – kicsinyt megfáradt (remélem az újragyűlt erőt majd időre hozza) egy-szuszra volt a ténymegállapító kezdés – rosszkedvét hessentve rendszerezik gondolataik és egy-lendülésre bírják az ország többségét… így kell lennie, vagy… (?) – vagy marad elidegenítés, kín félelem, őrlődés, létbizonytalanságban a kiszolgáltatottság még?

Jellemezően: a „vágyak-koldusai” maradunk, hol a kétségbeesés őröl és uszít – mégis hiányosan megfogható kapcsolatain – hiába hozott (adott) a tény vele- az érzések keserűsége, egy-kapcsolatra nem léphet mégsem? Van cél, van erő! A lét orvosolhatatlanul végzetes, ha nincs együttlépés!

Remény, mint szokás mondani: utoljára hal meg!

Még akkor is igaz, hogy tudjuk Orbánék pofátlansága oly nagy, hogy egy kurva nagy bakit kell elkövetniük bukásukhoz, de mert a lónak négy lába van, mégis megbotlik – ők meg talán még emberek (két lábon) – hátha belekalkulálható… még ha estlegessége is.

Orbánt nemcsak szidom beleláttam már jót is – merthogy az is baj ám, ha négyévenként felváltva mindig ugyanazokat újítjuk!

De mert felénk nem kommunikál, a suba alatt lehet más is- netán egy diktatórikus önkényuralom, hazug alkotmánnyal állandó módosított (mindig új) „vég”! Kormányzósággal megspékelt Horthyra hajazó jellemtelen kor? Jaj! – köszönöm nem kérném!

„A holnap rabságot ígér a népnek, pusztulást az egyénnek!” A jogot és jogtalanságot nagy kondérban keverik a világ nép-konyháján, mely elébb vagy utóbb hozza az eredményt: háborúk lepik el, a földet- bűnök millióit vetítik elénk, hol egyetlen birtokunk maradhat: a testünk! Bukik a társadalom: „a haszonlesés anarchiája”, mely cinkosa volt mindennek mi silány és mi állati… de végső lényegében látni és megnevezni dolgaink… a tényt vagy a viszonylatot, eleve degradálás volna. A jelen így is megaláz, igen- a valósága! Mert: „Létezni huzamos kín és állandó megaláztatás.”

(részlet)

Mondják, bár sokra vele nem megyek,

Ha magamon segítek

Az Isten is megsegít: így szeret.

Elbíbelődök magammal, megrakott lélekkel,

Hol a teher-súlya már torkig- híreivel van—(szőke)

2013.02.16.

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat