Új szellem-kezdet

A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

Orbáni kép III.

 

Alkotmánybíróság formai hibára alapozva törölte az átmeneti rendelkezéseket… sokakban ez nagy örömet okozott, ami inkább a hozzá nem értésükre kapott válasz, mint a valóság léte - azaz nincs realitása, mert az AB nem csinált semmit, ugyanis a jelenlegi alaptörvény szerint nem hiba, hanem annak része!!!

Mi alapján törölte el (?) - csak a 1949 alkotmány szerint megalapozott - viszont életben a 2012- es van hatályban… nesze semmi – az AB nem is csinált semmit- vagy nem jó indokolta, mert az országgyűlés nemcsak hogy megalkotja, de módosíthatja a törvény – nem erőből, hanem a jog által biztosítva, ami része a mostani alaptörvénynek!!!

 

/Egyet viszont bebizonyított- és az ellenzéknek (ennek a rakás szarnak, akik a parlamentben rontják a levegőt) megint adva egy feldobott labda, amivel kezdeni kell Strasbourgban – a kétharmad ugyanis, AB által is bizonyítottan immár, visszaél hatalmával… (bár a kormány megalakítása óta tudott!)

Ha meg színház volt, hogy bebizonyítsák a demokráciát- az a fegyver most fordítva sült el!/

 

„Záró rendelkezések

1. Magyarország Alaptörvénye 2012. január 1-jén lép hatályba.
2. Ezt az Alaptörvényt az Országgyűlés az 1949. évi XX. törvény 19. § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el.
3. Az ezen Alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezéseket az Országgyűlés a 2. pont szerinti eljárásban, külön fogadja el.
4. A Kormány köteles az Alaptörvény végrehajtásához szükséges törvényjavaslatokat az Országgyűlés elé terjeszteni.
5. A 3. pont szerint elfogadott Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései (2011. december 31.) az Alaptörvény részét képezi.”

*


„Mi, a 2010. április 25-én megválasztott Országgyűlés képviselői, Isten és ember előtti felelősségünk tudatában, élve alkotmányozó hatalmunkkal, Magyarország első egységes Alaptörvényét a fentiek szerint állapítjuk meg.”

Az AB határozatára adott reakciók:

„Az MSZP szerint „Ma ismét bebizonyosodott, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség túllépte a hatáskörét, visszaélt a hatalmával, visszaélt a választók bizalmával". (és vajon mit fog tenni?)

Az Együtt 2014 Választói Mozgalom pénteki közleményében arra szólította fel a „kétharmados rezsimet”, hogy "próbálja meg a demokrata utat", mondjon le politikai hátsó szándékairól, és ne trükközzön hatalmával. (nagyszerűen „diplomatikusak!)

A Jobbik szerint a kormánypárti képviselők fittyet hánynak a jogalkotási szabályokra, a választási regisztrációval kapcsolatban pedig fennmarad a szavazatvásárlás lehetősége is. (így beszél egy jövőbeni szövetséges – színház a világ!)

A Demokratikus Koalíció szerint az Alkotmánybíróság döntésével az "orbáni rendszer" óriási pofont kapott, mivel az alapjait jelentő szabályokat semmisítették meg. (És tenni valamit fogtok-e a megállapításon kívűl?)

Jakab András alkotmányjogász szerint az AB az elmúlt két és fél év legfontosabb határozatát hozta, mert ezzel az alkotmányosság alapeszméjét erősítette meg. "Ha úgy tetszik, az AB az alaptörvényt a mostani és a mindenkori alkotmányozóval szemben védte meg" - fogalmazott. (Viccnek minden jó?)

Az alapvető jogok biztosa üdvözölte az Alkotmánybíróság határozatát. Szabó Máté a döntésben az Alaptörvény elsődlegességének garanciáját látja megtestesülni, amelyből egyértelműen kiolvasható, hogy az nem válhat a pillanatnyi politikai érdekek kívánság-listáinak gyűjteményévé, hanem a jogállamiság és a jogrendszer stabilitása tartós alapjának kell lennie.” (tévedni tetszik, eljátszott szerep volt!)

Senki nem ért itt semmit, szajkózzák a hülyeséget… (!)

 Félelmeim az idővel csak egyre nőnek. Ahogy közeleg a választás ideje, úgy blokkol le a nép! Kifáradt hevülettel lesz! Fidesz vajon átadja e, a hatalmat (?) - ha igen, akkor aknáit taposhatjuk majd… pénz híján marad a nyomor. Ha nem – akkor tudatos csalással maradt. Egy győzelem itt már csak pyrrhuszi győzelem lesz (felér egy veszteséggel)! „Aknamezején,” mentesítéssel lesz elfoglalva a győztes és nem ér végére annak- ciklusa alatt…Pénz híján megint az adóság csapda jön. Kilábalás itt nem létezhet. Új kell (!) – eltörölni a rendszert és újat kell kezdeni építeni! De a vezetésre ki alkalmas… mert Mesterházyval a megunt visszamutogatás folytatódik - csak a szereplők cserélnek helyet. Bajnaival? Hm… a lejáratások miatt (CÖF karaktergyilkos tevékenysége), egy pontos ígérgetés-mentes programmal talán lehetne jövőnk… talán, mert a körülmények ismerete sok kérdőjeles mondatot fogalmaz meg útja és iránya ismeretlenségében.

Nos, még a Fidesz van hatalmon- higgyek? - és kinek? Ha a regisztráció ellen nem vagyunk egységesek, egy újjáépítésben, hogy volnánk azok?

Pedig a kérdés: „Lehet-e vajon bármely gazdaságpolitika, szociálpolitika, egészségpolitika és más szakpolitika megvalósítása releváns kérdés úgy, hogy előtte nem nyer kétharmaddal a választáson a demokratikus ellenzék? Nem lehet!

 Érzelemmagaslataim…

 

Lét-mélyeken én,
és a keserv…
Szorosan egymás mellett,
Önfelejtő valóság-élvezetében
A halálfélelem tenyészlett —

Orbán által olyan nagyon vágyott alapzatot sem az elszegényedő réteg fogja megszilárdítani… gyermekeinkkel sem másként, hiszen a fiatalság elméjét mértéktelenül sok meghamisított ismerettel terhelik meg. Erősek csak akkor lehetünk, ha elménket mindazoknak a kincseknek ismeretével gazdagítjuk (és az nem Isten), amelyeket az emberiség létrehozott! Ne lakájokat neveljenek belőlünk (gyermekeinkből sem)! Orbánék eltakarítottak az útból egy eddig volt „jó-rendszert” (feledtetni így akarják, hogy volt jobb!) – ha le is kellett rombolniuk, miért jelentette egyúttal azt is, hogy nem kell átvennünk belőle mindazt, amire az emberiség által felhalmozott tudásból az embereknek szükségük volt…(?)

Ipart és mezőgazdaságot lerombolták- mit stratégiai ágazatnak tudnak (sajnos csak szolgáltatás irányából ismerték fel – bár ez is valami) visszaszerzik, de a Tsz-et szétlopták- ezek a volt Tsz elnökök, most oligarcháik szabnak irányt. Így éhen „dögölhetünk”! Nincs, közösség- semmi sincs, el nemzetietlenedet e rendszer! A régit lerombolták- újat építeni nem tudnak - erkölcsi törvények isteni parancsai révén válunk semmivé… hogy kizsákmányoló érdekeiket érvényesíthessék, félidealista frázisaikkal vezetik le az erkölcsöt. A mai kor emberének – látva a pusztulást – egyszerűen nevetségesek!

Olyan ez mikor a tolvaj megszabja – kihirdeti az egybeforrott erőt – még arra sem ügyelve, hogy legalább formáit változtassa meg érdekeinek, így hirdet erkölcsiséget!

Minden magán’, ezért is gyűlöletes, nincs semmiben közös – ezért is, közös munkát sem teremthet meg. Mindenki saját magának dolgozhat? Ez sem igaz - hiszen az adóval Orbánék mindent el is kommunikálnak- öregek, betegek ma szabadon meghalhatnak - éhség dühöng, miközben épp a múltat a szocializmus anyagi valóit éljük fel nap-nappal fogyasztva.A többség akaratát soha így magukénak nem tudhatják, csak csalások árán és a kispolgári kábulat elvén működhet Orbán hatalma! A kormányzóság, mint egyfajta prezidenciális hatalmasság kellene neki – frázisokkal oda már kikövezett az út… nincs is más útja a hatalomhoz (annak megtartásához)!

A múltat vállalni kell… (?)

Feloldozás helyett?
Eszmélésem nem vigasz…
Szegényein vesztett hitet!
Megmaradásra az akarat „lapogat,”
Cserepeim fölös-élvezetére téved,
Hogy most-terében az anyag hervad…
Alázatra így ítéltet?— (szőke)

2012.12.29.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 28
Tegnapi: 700
Heti: 1 409
Havi: 7 046
Össz.: 382 083

Látogatottság növelés
Oldal: Orbáni kép III.
Új szellem-kezdet - © 2008 - 2017 - pyrrhus.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »